Németország, Frankfurt

Virtuális egyháztörténeti idegenvezetések erősítik a hívőket világszerte

Az egyes országokban lévő tolmácsok további lehetőségeket biztosítanak távoli helyszínek megtekintésére

A virtuális egyháztörténeti idegenvezetések „megelevenítik a történelmet” – mondja Sybille Ravn-Winch. Ő is az egyike azoknak, akiket az idén felkértek, hogy tolmácsoljon angolról németre egy élő idegenvezetésen a Szent Ligetben, azon gyülekezet tagjai számára, amelyhez ő is tartozik Németországban. Bár Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza történelmi helyszíneinek a zöme angolul és néhány egyéb nyelven virtuálisan eddig is megtekinthető volt, az egyes országokban lévő tolmácsok most elérhetővé tették ezt az egyház olyan tagjai és barátai számára is világszerte, akik személyesen nem tudnák meglátogatni azokat.

A Szent Liget az Amerikai Egyesült Államok New York államában, Palmyrában található. Ez a hely nagy jelentőséggel bír az utolsó napi szentek számára, mivel itt jelent meg az Atyaisten és Fia, Jézus Krisztus ifj. Joseph Smithnek 1820-ban, elindítva ezzel Jézus Krisztus egyházának a visszaállítását a világ számára.

Korija e Shenjtë ndodhet në rrethinat në veri të Nju Jorkut.
Szent Liget New York állam északi részén

„Még mindig hó borította a talajt, miközben az idegenvezetők az ösvényeken sétálva elmesélték a környezet által kiváltott érzéseiket, mintha mi is ott lettünk volna – meséli Sybille. – A háztól kimondottan sokat gyalogoltunk a Szent Ligetig, ezáltal jobban megérthettük, micsoda erőfeszítésébe került Joseph Smithnek, hogy félreeső helyet találjon az imádkozáshoz.”

A járvány felgyorsította a virtuális idegenvezetések elindítását az egyháztörténeti helyszíneken. Miközben az emberek világszerte egyre jobban megismerték az online gyűlések felületeit, jelentős erőfeszítések történtek az idegenvezetések jelentőségteljesebbé tételére. A helyi idegenvezetők úgy ütemezték a körbevezetéseket, hogy a fordítók néhány mondatonként tolmácsolni tudják azokat. A telefonok, kamerák és a technika is fejlesztésre került a virtuális élmény javítása érdekében. Emellett gyakran marad elegendő idő a résztvevők kérdéseinek a megválaszolására is, így téve személyesebbé az idegenvezetést.

„Azonnal felismertük, hogy segítenünk kell a misszionáriusainknak a céljuk betöltésében – mondja Brad Allen, a Mormon hadtest történelmi helyszín elnöke. – Izgalmas volt látnunk, ahogy a világméretű közönséggel megosztják a Mormon hadtest történetét, valamint a jelentőségét az Amerikai Egyesült Államok, illetve az egyház terjeszkedésében.”

A San Diegóban található Mormon hadtest történelmi helyszín 2020. március 14-én zárta be kapuit a személyes idegenvezetések előtt. Az ezt követő 14 hónapban a misszionáriusok közel 3800 virtuális idegenvezetést biztosítottak nagyjából 40 000 résztvevő számára a világ 70 országából, beleértve 22 európai országot is.

Batalioni Mormon në San Diego
Mormon hadtest San Diegóban

„A Mormon hadtest számos tagja európai utolsó napi szent volt – emeli ki a helyszín elnöke. – Az egyház úttörői voltak, hithűek és odaadóak, áldozatokat hozva Sion építéséért.”

Sybille legközelebb az Illinois állam nyugati részén található Történelmi Nauvoo virtuális idegenvezetésén szeretne részt venni. Nauvoo egy olyan város, melyet a korai utolsó napi szentek építettek a Mississippi partján, és amely 1839 és 1846 között az egyház központjaként szolgált.

Marilyn Berg Rizley nővér a férjével, Stephen Rizley elnökkel szolgál, aki a Történelmi Nauvoo egyháztörténeti helyszínt felügyeli. Rizley nővér azt mondja, hogy a személyes és virtuális idegenvezetések jelentőségteljesen egészítették ki az egyháztagok számára a Tan és szövetségek és a korai egyháztörténet tanulmányozását, ami 2021-ben a Jöjj, kövess engem! tananyag témája volt.

Navuja Historike
Történelmi Nauvoo

„Nagy örömmel teremtünk kapcsolatot az egyháztagokkal világszerte, és osztjuk meg velük az egyház gazdag történelmét, itt Nauvooban – hangsúlyozza Rizley nővér. – Ezek a helyszínek az egyháztagok hitének a megerősítése céljából lettek megőrizve, illetve helyreállítva. Élő tanúbizonyságként szolgálnak azokról, akik oly sokat áldoztak az egyház megalapításáért. Mindannyian erőt nyerhetünk a hősiességükből, és mi is képesek vagyunk nehéz dolgokat megtenni.”

Rizley nővér emellett néhány javaslattal is szolgál az egyes országokban lévő tolmácsok segítségével történő virtuális egyháztörténeti idegenvezetés szervezéséhez:

1. Keress egy olyan személyt, aki beszél angolul, hogy jelentkezzen a csoporttal együtt.

2. Az online idegenvezetés kezdetén tudasd a misszionáriusokkal a csevegést használva, hogy egy tolmácsot fogtok használni. Ők akkor másodlagos házigazdai jogosultságot állítanak be a tolmácsnak, aki így használni tudja a mikrofonját.

3. Ellenőrizd, hogy az idegenvezetés az országodnak megfelelő időzóna szerint lett megszervezve. Gyakran nyitvatartási időn kívül is szervezhetők idegenvezetések virtuális résztvevők számára szerte a világból.

Allen elnök szerint a virtuális idegenvezetés résztvevői „számíthatnak arra, hogy az evangélium iránti szeretetük erősödni fog, és jobban értékelik majd azt, amit a korai utolsó napi szentek tettek azért, hogy kikövezzék számunkra az utat.”

„Ezek az idegenvezetések segítenek a történelmünk valóságosabbá és hitelesebbé tételében az egyház új és régi tagjai részére – teszi hozzá Sybille. – Ez mindannyiunk számára gyönyörű példája a hit építésének.”

Az egyháztörténeti helyszínek továbbra is lehetőséget biztosítnak majd a virtuális idegenvezetésekre egyének, családok és csoportok számára, akkor is, amikor ismét lehetőség lesz a személyes idegenvezetésekre. A következő helyszínekre szervezhető idegenvezetés: Joseph Smith szülőháza, a Szent Liget, Kumóra-domb, a Mormon könyve kiadásának helyszíne, a Papság visszaállításának helyszíne, aWhitmer gazdaság, a Történelmi Kirtland, a Függetlenség látogatóközpont, Liberty fogháza, St. George tabernákulum, a Mormon hadtest központ San Diegoban, valamint a Mormon Útvonal Központ Winter Quartersben. Az idegenvezetések egységesen, az egyház weboldalán foglalhatóak le: https://www.churchofjesuschrist.org/learn/historic-sites/virtual-tours-by-location?lang=eng