Mózes ezt írta arról, amikor az Úr a boldogság tervéről tanította Ádámot: „És íme, minden dolognak megvan a hasonlatossága, és minden dolog úgy lett megteremtve és megalkotva, hogy bizonyságot tegyen rólam, a fizikai dolgok és a lelki dolgok is; fent a mennyekben lévő dolgok, és a földön lévő dolgok, és a földben lévő dolgok, és a föld alatt lévő dolgok, fent is és odalent is: minden dolog rólam tesz bizonyságot.”[1]
A földön a legszentebb helyeink a templomok, amelyek a templomi hódolat során tanúságot tesznek a Szabadító központi voltáról. A templom bejáratánál a következő felirat látható: „Szentség az Úrnak” és „Az Úr háza”.
Amikor a Szabadító, Jézus Krisztus megjelent a nefitáknak, minden gyermeket meghívott, hogy csatlakozzanak Hozzá. A beszámoló így ír erről: „Odavitték tehát kisgyermekeiket, és köré rakták őket a földre, és Jézus állt középen; és a sokaság utat engedett, míg mindet oda nem vitték hozzá.”[2]
Így hát a templom egyik áldása az, hogy Őhozzá járulunk, hogy vele legyünk azért, hogy Tőle és Vele tanulhassunk, hogy olyanná váljunk, mint Ő.
A templomban arról tanulunk, hogy mi az élet célja, kik vagyunk, honnan jöttünk, miért vagyunk itt és hová megyünk ez után az élet után.
Életünk végéig alkalmazzuk e tanításokat azáltal, hogy templomlátogatókként mindannyian szövetségnek nevezett szent ígéreteket teszünk az Úrnak.
Ezek a szövetségek magukban foglalják azt, hogy engedelmeskedünk Istennek, követjük Jézus Krisztust, erkölcsileg tiszták vagyunk, valamint hogy az Úr szolgálatának szenteljük az időnket és tehetségeinket.
Ezek a kötelezettségek a mindennapi életünk irányadó alapelveivé válnak. E szent szövetségek megtartása több békességet, örömet és áldást hoznak nekünk ebben az életben, miközben azon igyekszünk, hogy visszatérve Istenhez örökre Ővele éljünk.
A templomba járás egyik áldása a nyugalom, az ima és a figyelmesség érzése a mennyek felé, ahol örökre a családunkkal élhetünk Mennyei Atyánk és Jézus Krisztus jelenlétében.
Egy másik nagyszerű áldás Malakiás próféta jövendölésének beteljesedése: „Ímé, én elküldöm néktek Illyést, a prófétát, mielőtt eljön az Úrnak nagy és félelmetes napja.
És az atyák szívét a fiakhoz fordítja, a fiak szívét pedig az atyákhoz, hogy el ne jőjjek és meg ne verjem e földet átokkal.”[3]
Amikor Jézus Krisztus megkeresztelkedett, Ő megmutatta az iránti elkötelezettségét, hogy Isten minden parancsolatának engedelmeskedjen. Később Jézus azt tanította, hogy a keresztelés nélkülözhetetlen ahhoz, hogy belépjünk Isten királyságába. Mi a helyzet tehát azokkal, akik keresztelkedés nélkül haltak meg?
A templomban keresztelést és további elengedhetetlen szertartásokat végzünk azokért, akik úgy haltak meg, hogy nem volt lehetőségük azok elnyeréére. Ezek a szertartások minden embernek elhozzák Jézus Krisztus szabadító kegyelmét. Ezt a szolgálatot másokért szeretettel végezzük, és mivel az utolsó napi szentek hisznek benne, miszerint az élet folytatódik a halál után is, abban is hisznek, hogy az elhunytak tudatában vannak, amikor elvégzik értük a szertartásokat, és szabadon eldönthetik, hogy elfogadják-e azokat, vagy sem.
Az utolsó napi szentek családtörténeti kutatás által információkat gyűjtenek az őseikről, és elviszik a nevüket a templomba, ahol elvégzik értük a szertartásokat.
Amikor elhívták a jelenlegi első elnökséget, Russell M. Nelson elnök ezt mondta: „…mindegyikünk törekszik [arra,] hogy hatalommal ruháztassunk fel az Úr házában, családként eggyé pecsételve, a templomban kötött szövetségekhez hithűen, ami jogosulttá tesz bennünket Isten legnagyszerűbb ajándékára, az örök életre. Hódolatotok a templomban… több személyes kinyilatkoztatással… áld majd meg titeket…” [4]
Mindenkinek azt a felhívást adom, hogy a templomba járás által élvezze ezeket az áldásokat és ígéreteket!
[1] Nagy értékű gyöngy, Mózes 6:63
[2] Mormon könyve, 3 Nefi 17:12
[3] Ószövetség, Malakiás 4:5–6
[4] https://www.churchofjesuschrist.org/broadcasts/article/first-presidency-message/2018/01/introduction-to-the-first-presidency?lang=hun