Területi vezetőségi üzenet

Az önellátás az a képesség, elkötelezettség és törekvés, hogy gondoskodjunk saját magunk és a családunk lelki és fizikai szükségleteiről. Önellátóvá válva az egyháztagok sokkal inkább képesek lesznek szolgálni másokat, és törődni velük.
Az alapvető evangéliumi tantételek szerinti élet biztosítja számunkra a lelki és fizikai önellátás áldásait.
Szentebbé válunk, amikor egyre többet tudunk meg a Szabadítóról, és úgy élünk, ahogyan Ő élt.
Bizonyságomat teszem arról, hogy Jézus a Krisztus és hogy Ő az egész emberiség Szabadítója. Mérhetetlen az Ő irántunk érzett szeretete.
Oly csodás korban élünk. A világ – mely egykor oly hatalmasnak tűnt – mára mindössze egy kattintásnyira van.
Az Úr szent temploma az „Úr hegye”, ahol megerősíthetjük Mennyei Atyánkba és az Ő Egyszülött Fiába, Jézus Krisztusba vetett hitünket.
A vasrúdba kapaszkodva az európai hű szentek az Úr által ígért áldásokat aratják, és egyre inkább önellátóvá válnak lelkileg és fizikailag.
Hitünk elengedhetetlen része, hogy önellátóvá váljunk mind lelkileg, mind fizikailag.
Egy igen megrostáló időszak következik, és sokan elhullanak majd; mert… próbatétel jön, és ki tud majd talpon maradni?
Az igazlelkű szülők példájára ma legalább akkora szükség van, mint korábban bármikor.
A hála lehetővé teszi, hogy meglássuk, amint Isten keze irányítja az életünket; megerősíti arra irányuló hajlandóságunkat, hogy betartsuk a parancsolatait. Akaratunkat összhangba hozzuk az Atya akaratával.
Ez az év legjobb időszaka arra, hogy Krisztushoz hívjunk másokat, mert sokan boldogan eljönnek egy karácsonyi együtténeklésre vagy karácsonyi ünnepségre, amire nem tekintenek hivatalos istentiszteletként.