Területi vezetőségi üzenet

Karácsonykor az Isten Fiának, a Szabadítónknak születését ünnepeljük.  Nyújtsunk kezet – ahogyan Ő tenné – azoknak, akiknek szüksége van arra, hogy érezzék az Ő szeretetét az évnek eme különleges időszakában. 
Ha megszívleljük az Úr szolgáinak szavait, mindig részünk lesz a boldogság és biztonság áldásaiban.
'És megáldá Isten a hetedik napot, és megszentelé azt”
Azáltal, hogy megszenteljük a sabbatot, örömtelivé tehetjük azt, és részesülhetünk mindazon áldásokban, amelyeket Isten szeretne kiárasztani ránk.
„Mindaz, a ki hiszi, hogy Jézus a Krisztus, Istentől született; És mindaz, a ki szereti a szülőt, azt is szereti, a ki attól született.”
A tettekre szólító három meghívást tartalmazó kártyákat arra szánták, hogy általuk mi és a barátaink közelebb kerüljünk Mennyei Atyánkhoz és a Szabadítónkhoz.
Az önellátás az a képesség, elkötelezettség és törekvés, hogy gondoskodjunk saját magunk és a családunk lelki és fizikai szükségleteiről. Önellátóvá válva az egyháztagok sokkal inkább képesek lesznek szolgálni másokat, és törődni velük.
Az alapvető evangéliumi tantételek szerinti élet biztosítja számunkra a lelki és fizikai önellátás áldásait.
Szentebbé válunk, amikor egyre többet tudunk meg a Szabadítóról, és úgy élünk, ahogyan Ő élt.
Bizonyságomat teszem arról, hogy Jézus a Krisztus és hogy Ő az egész emberiség Szabadítója. Mérhetetlen az Ő irántunk érzett szeretete.
Oly csodás korban élünk. A világ – mely egykor oly hatalmasnak tűnt – mára mindössze egy kattintásnyira van.
Az Úr szent temploma az „Úr hegye”, ahol megerősíthetjük Mennyei Atyánkba és az Ő Egyszülött Fiába, Jézus Krisztusba vetett hitünket.