A helyes lelki szokások kialakítása és fejlesztése a legtöbb ember számára nem könnyű és nem is megy magától. A lelki fejlődéshez vezető ösvény általában egyenetlen és nehéz.
Amikor a teljes idejű missziós szolgálatomra készültem, felkerestem a gyülekezeti elnökömet, hogy megkérdezzem, mi szükségeltetik az odaadó szolgálathoz. Több dolgot is felsorolt, köztük a szentírás-tanulmányozást, a lelki és fizikai felkészültséget, de még a konyhai készségeket is. Miközben boldogan megkezdtem a felkészülést, hogy minden tekintetben nagyszerű misszionárius legyek, feltűnt, hogy néhány dolog könnyebben megy a többinél, mások pedig kifejezetten nehezen. Ennek ellenére a lehető legjobban igyekeztem azzá válni, akivé az Úr szerette volna – még a kihívásokkal együtt is, melyekkel szembe kellett néznem.
A felkészülés nem volt könnyű, azonban olyan igazi áldásokat eredményezett, amelyeket ma is élvezek. A vezetőimtől kapott tanácsokat követve – még ha ez időnként nehéz is volt – az útmutatásaik segítettek olyan misszionáriussá válni, amilyenné az Úr szerette volna; idővel pedig az életem és a lelki lényem részévé váltak.
Hasonlóképpen, amikor azon vagyunk, hogy mérhető eredményeket érjünk el a fejlődésre bármely kiválasztott területen, olykor nem könnyű követni az útmutatásokat, betartani a szigorú szabályokat, vagy egyszerűen csak összpontosítani valamire. Ha például azt szeretnénk, hogy a fizikai testünk egészséges és erős maradjon, akkor gyakran kell edzenünk, valamint rendszeres időközönként étellel és itallal kell táplálnunk azt. Ha ezt elmulasztjuk, annak gyengeség vagy betegség, de – ha nem vigyázunk – akár halál is lehet az eredménye.
Ugyanezen elvek vonatkoznak a lelki testünkre is, melyet állandóan táplálni kell, hogy egészséges és életerős maradjon. A lelki napirendnek tartalmaznia kell olyan helyes szokásokat, amelyek táplálják a lelket, egyúttal el kell kerülni a lélekkárosító szokásokat is.
A lelki napirendnek tartalmaznia kell rendszeres lelki gyakorlatokat, mint amilyen a napi ima és szentírás-tanulmányozás, mások szolgálata, valamint a heti lelki táplálás, mely az úrvacsoravételből, az egyházi gyűlések látogatásából és a havonkénti böjtből ered. Rendszeresen megújítjuk a templomi ajánlásunkat, hogy kiegyensúlyozott mértékben rendelkezésre álljon minden lelki alkotóelem lelki testünk megfelelő táplálásának a biztosítására. Időnként arra is szükség lehet, hogy segítségért böjtöljünk és imádkozzunk annak érdekében, hogy lelkünk további erőt és energiát kapjon, hogy szembe tudjon nézni különféle kihívásokkal.
Ahogy felidézem misszionáriusi élményeimet és azt, hogy milyen nehéz, de egyúttal mennyire örömteli is volt a felkészülés, Móziás fiai jutnak eszembe, akik megértették, hogy mennyire fontos a lelki szokások révén bőségesen rendelkezésre álló többleterővel táplálni a lelküket.
„…jó felfogású emberek voltak és szorgalmasan kutatták a szentírásokat, hogy Isten szavát megismerjék. De ez nem minden; sok imádkozásnak és böjtnek adták magukat, ezért rendelkeztek a prófétálás lelkével és a kinyilatkoztatás lelkével, és amikor tanítottak, akkor Istentől való hatalommal és felhatalmazással tanítottak.” [1]
A mindennapi lelki gyakorlatokra a bizonyság megtartása érdekében is szükség van, valamint azért, hogy a kétségeket mindenképpen bizonyosság kövesse. Máskülönben mindaz, ami bizonyságként ma a rendelkezésünkre áll, holnap már nem fog, ha nem teszünk valamit a megtartásáért. Ahogy testünk izmainak a tornáztatása növeli az erőt és a tömeget, úgy az erős és maradandó bizonyság kialakításához is állandó, napi lelki tevékenységekre van szükség.
A természetes ember hajlamos mindig többet elvárni az Úrtól és kevesebbet saját magától. Miközben erősebb lelki szokásokat alakítunk ki, és lelkünk gyakori, rendszeres és megfelelő táplálása révén megtapasztaljuk az erőteljes szívbéli változást, e lelki szokások elválaszthatatlanul a részünkké válnak, majd pedig elkezdünk egyre többet és többet elvárni saját magunktól, és kevesebbet az Úrtól.
Dolgozzunk szorgalmasan azon, hogy a testünkhöz hasonlóan felkészítsük, eddzük és tápláljuk lelkünket, helyes lelki szokások kialakítása és a világ pusztító szokásainak az elkerülése által. Ez kezdetben akár fájdalmas és nehéz is lehet, de mindenképpen megéri, amikor a növekedés és jóllét ezen lelki folyamatának az áldásait élvezzük.
[1] Alma 17:2–3
