Mindig megérint a Mormon könyvében található beszámoló arról, hogyan jelent meg az amerikai földrész népeinek a Szabadító a keleti féltekén történt feltámadása után. Tanított nekik az engesztelés fontosságáról Isten tervében, a parancsolatok áldásairól, valamint a szövetségek és a szertartások jelentőségéről. Lelkileg szolgálta őket, egyenként[1].
Az Úr csupán néhány napig volt velük, látogatása azonban több mint két évszázadon át éreztette a hatását. „[É]s nem voltak közöttük viszálykodások és szóváltások, és az emberek mind igazságosan bántak egymással. És minden dolog közös volt közöttük, nem volt gazdag vagy szegény, szolga vagy szabad, hanem mindannyian szabadokká lettek, és részesei a mennyei ajándéknak. […] [É]s bizonyos, hogy nem lehetett volna náluk boldogabb nép mindazon emberek között, akiket Isten keze teremtett. Nem voltak rablók, sem gyilkosok, és lámániták sem voltak, vagy bármilyen -iták, hanem egyek voltak; Krisztus gyermekei, Isten királyságának örökösei. És milyen áldottak voltak! Mert az Úr minden dolgukban megáldotta őket”.[2]
Mi okozhatta ezt a változást, és azt, hogy ily tartós hatásokat eredményezett? A válasz egyszerű és mégis mélyreható. Az Úr tanításai és az Ő evangéliuma behatolt a szívükbe, levetkőzték a természetes embert, és Jézus Krisztus tanítványaivá váltak. Az Úr neve a szívükbe volt írva[3], és Sion népének a lelkületével éltek, mint Énók napjaiban.
Sajnos olyan világban élünk, amely az individualizmust ünnepli, ahol a veszekedés és az elfogultság az életrevalóság megnyilvánulásának számít. Még az egyház tagjaiként sem vagyunk mindig védettek ezen fejlemények ellen. A világjárvány miatt egyházközségeink és családjaink különleges kihívásokkal találták szemben magukat. Néhány esetben elkezdtük a különbözőségeink alapján meghatározni magunkat, csakúgy, mint a Mormon könyvében szereplő emberek, és megteremtettük a saját -itáinkat. Jézus Krisztus evangéliuma és Sion lelkülete segít nekünk felülkerekedni ezeken a különbségeken.
„Sion a lakóinak jelleme, tulajdonságai és hithűsége miatt Sion. Ne feledjük, »az Úr [azért] nevezte népét [Sionnak], mert egy szív voltak és egy elme, és igazlelkűségben laktak; és nem volt közöttük szegény«[4]. Ha Siont szeretnénk létrehozni az otthonainkban, gyülekezeteinkben, egyházközségeinkben és cövekeinkben, fel kell emelkednünk e norma szintjére. […] Ahhoz, hogy ezek a dolgok megtörténjenek, nem várhatjuk meg, hogy eljöjjön Sion – Sion csakis akkor érkezik el, ha ezek a dolgok megtörténtek.”[5]
De mit is jelent ez számomra gyakorlati értelemben? Hol kezdjem, ha felül akarok kerekedni a különbözőségeken és egységre szeretnék törekedni?
1872-ben Brigham Young próféta fontos emlékeztetőt adott a szenteknek, amely valószínűleg időszerűbb ma, mint valaha. Ezt mondta: „Álljatok meg! Várjatok! Mikor reggel felkeltek, mielőtt megengednétek magatoknak, hogy egyetek egy falat ételt, … hajtsátok meg magatokat az Úr előtt; kérjétek, hogy bocsássa meg bűneiteket, hogy védelmezzen titeket a nap során, hogy tartson távol a kísértésektől és minden gonosztól, és irányítsa lépteiteket a helyes úton, hogy tehessetek valami olyan dolgot azon a napon, mely hasznára lesz Isten országának itt a földön! Van erre időtök?”[6]
A jó irányú változás velünk kezdődik, azzal a vággyal, hogy mindegyikünk személyesen szeretne hozzájárulni az ügyhöz, hogy azt akarja, egy szív és egy elme legyünk, hogy igazlelkűségben éljünk, valamint hogy tudatosan törődjünk a szegényekkel és a rászorulókkal. A kulcs az, hogy az Urat szövetségesünkké tegyük mindebben, a hitre, a reményre és a jószívűségre építve. „Siont megalapították, és polgárai Istentől ihletett életvitele és munkája miatt virágzik. Siont nem ajándékba kapjuk, hanem azért, mert az erényes, szövetséges emberek összefognak és felépítik.”[7]
1. Lásd 3 Nefi 11.
2. 4 Nefi 1:2, 3, 16–18.
3. Lásd Móziás 5:12.
4. Mózes 7:18
5. D. Todd Christofferson: Jöjj Sionba! Liahóna, 2008. nov. 38.
6. Keith B. McMullin: Jöjj Sionba! Jöjj Sionba! Liahóna, 2002. nov. 94.
7. Keith B. McMullin: Jöjj Sionba! Jöjj Sionba! Liahóna, 2002. nov. 95.
