Amikor 2018 januárjában Russell M. Nelson elnököt az egyház prófétájaként és elnökeként bemutatták a médiának, egy akkori kollégám, aki nem volt az egyház tagja, megemlítette az új elnökünk életkorát. „Ne aggódj!” – mondtam neki. Hiszen ő nem tudhatta, hogy a próféta még mindennap eleget tett egyházi kötelezettségeinek, elhívása részeként beutazta az egész világot, előrehaladott korban kínaiul tanult, és fiatalos 93 évesként még mindig lelkesen suhant Utah sípályáin.
Szavai azonban finom kritikát is rejtettek, amit ki szoktunk hallani a világi hangok sokaságából: A mai világban hogyan tudtok „vakon” követni egy embert? Az ilyen kijelentés jól mutatja, hogy a világ még nem érti, mi a szerepe egy prófétának. Neil L. Anderson elder a Tizenkét Apostol Kvórumából kijelentette: „Az Úr prófétájának legfontosabb küldetése az, hogy a Szabadítóról tanítson minket, és Hozzá vezessen bennünket. […] A próféta nem áll a Szabadító és mi közénk. Inkább mellettünk áll, és mutatja a Szabadítóhoz vezető utat.”[1]
Ennélfogva a prófétának mindig feladata, hogy tekintetünket és teljes szívünket az Úr Jézus Krisztusra irányítsa – megváltásunk és szabadításunk egyedüli forrására. Nem meglepő, hogy elválasztása után Nelson elnök egyik legelső felhívása ez volt: „Ti milyen bölcsességnek vagytok híján? Miről érzitek azt, hogy sürgősen meg kell tudnotok vagy értenetek? Kövessétek Joseph próféta példáját! Keressetek egy csendes helyet, ahová rendszeresen elvonulhattok! Alázkodjatok meg Isten előtt! Öntsétek ki szíveteket Mennyei Atyátoknak! Forduljatok Őhozzá válaszokért és vigaszért! Jézus Krisztus nevében imádkozzatok az aggodalmaitok, a félelmeitek, a gyengeségeitek – igen, szívetek hő vágyai felől! Aztán pedig figyeljetek! Írjátok le az elmétekbe érkező gondolatokat! Jegyezzétek fel az érzéseiteket, és hajtsátok végre a tetteket, melyekre késztetést éreztek! […] Nem kell kétségek közt maradnotok azt illetően, hogy mi igaz. Nem kell kétségek közt maradnotok azt illetően, hogy kiben bízhattok meg teljes biztonsággal. Személyes kinyilatkoztatás által saját tanúbizonyságot kaphattok.”[2]
Szeretem Jézus Krisztus evangéliumának ezt az alapelvét, miszerint saját magunk számára nyerhetünk és kellene is hogy nyerjünk kinyilatkoztatást és tanúságot. Ennek semmi köze a vak engedelmességhez. Éppen ellenkezőleg: a vak engedelmesség ellentmondana ennek az alapelvnek.
Valójában pontosan a személyes válaszok elnyerésének szorgalmazása miatt került Jézus Krisztus Egyháza visszaállításra. Amikor csodálatos első látomását követően az ifjú Joseph Smith visszatért, és aggódó édesanyja megkérdezte tőle, hogy érzi magát, sok mindent mondhatott volna neki. De abban a pillanatban egyetlen felismerés rajzolódott ki élesen, és ezt meg akarta osztani édesanyjával: „Ne gondolj vele, minden rendben – elég jól vagyok. […] Megtudtam [én magam]”.[3] Korábban már beszélt számos vallási tanítóval, tanulmányozta a próféták szavait a Bibliában, meghallgatta a családtagok és a barátok tanácsát. De abban a pillanatban, amikor közvetlenül az Úrtól kapta meg a válaszokat, készen állt az ő nagyszerű, elkötelezett és csodálatos szolgálatára.
A Joseph Smith életéből vett példa, csakúgy, mint Nelson elnök felszólítása, szeretetteli felhívás arra, hogy minden egyes nap törekedjünk személyes kinyilatkoztatásra. Első pillantásra ellentmondásnak tűnik: a prófétát követni azt jelenti, hogy magunk jövünk rá dolgokra, magunk szerezzük meg a saját tanúságunkat, továbbá saját életünkben és különböző kötelezettségeinkben Isten útmutatását keressük.
Figyeljünk mindannyian a prófétánk tanácsára, gondolkodjunk el rajta, aztán újra és újra derítsük ki saját magunk számára, hogy az Úr mire hív fel minket. Majd ezt a felhívást eltökélten és teljes szívvel váltsuk tettekre.
1. Isten prófétája. 2018. áprilisi általános konferencia
2. Az egyházra vonatkozó kinyilatkoztatás, az életünkre vonatkozó kinyilatkoztatás. 2018. áprilisi általános konferencia; kiemelés hozzáadva.
3. Joseph Smith története 1:20; kiemelés hozzáadva.
