Néhány hónappal ezelőtt emberek ezrei látogattak el egyházunk standjához a Frankfurti Könyvvásáron, ahol lehetőségük nyílt megismerni és olvasni a Mormon könyvét, majd beszélni a benyomásaikról. A stand másik oldalán látogatók sokasága első kézből szerezhetett tapasztalatot a családtörténettel kapcsolatban, és elámult a FamilySearch munkájának a sokrétűségén.
Miután betekintést nyertek, a látogatók közül sokan megkérdezték tőlem: Miért csináljátok mindezt?
Mélyreható beszélgetések következtek Jézus Krisztus evangéliumáról és a megváltás tervéről. Ezek a beszélgetések néhány dolgot ismét nagyon világossá tettek a számomra:
- Nincs okunk rá, hogy vonakodjunk megosztani a bizonyságunkat Jézus Krisztusról.
- Az Úr keze világosan megnyilvánul, amikor igazlelkűen cselekszünk az Ő nevében.
- Semmi sem ér fel a megváltás terve, valamint Izráel a fátyol mindkét oldalán történő egybegyűjtésének a nagyságával és méltóságával.
Ahogy a kiállítás utolsó napja végén a parkoló felé igyekeztem, észrevettem a tömegben egy előttem álló családot, melynek tagjai izgatottan beszélgettek a standunknál szerzett élményeikről.
Russell M. Nelson elnök szavai jutottak eszembe:
„Felszólítalak benneteket, hogy segítsetek egybegyűjteni a szétszórt Izráelt és felkészíteni a világot az Úr második eljövetelére. Felszólítalak benneteket, hogy Krisztusról beszéljetek, Krisztusról tanúskodjatok, Krisztusban higgyetek, és Krisztusban örvendezzetek!”1
Hálás vagyok a sok lehetőségért, amikor megtehetem ezt.
A mindennapi életünk során számtalan olyan hatás verseng a figyelmünkért, amely eltéríthet és akár meg is akadályozhat minket abban, hogy ennek részesei legyünk. Ha vakon engedünk ezeknek az erőknek, akkor vállajuk a kockázatát, hogy észrevétlenül, de fokozatosan kimozdítanak minket az élet fája és gyümölcse hatóköréből, a nagy és tágas épületből áradó vonzerők pedig teret nyernek.
Nefi egyértelműen visszhangozta atyja, Lehi szavait:
„És nagy volt az a tömeg, amely bement abba a furcsa épületbe. És miután bementek abba az épületbe, gúnyolódó ujjal mutogattak énrám és azokra, akik szintén vettek a gyümölcsből; mi azonban nem törődtünk velük… Mert ahányan csak törődtek velük, eltévelyedtek.”2
Tudatosan komolyan venni a bizonyságunkat annyit tesz, hogy észleljük a változásokat azokon a hatókörökön belül, amelyek ingereinek alkalmanként kitesszük magunkat. Vajon éppen eltávolodom az Istennel kötött szövetségeimtől, köztük a templomi szövetségektől? Kezdek hanyag lenni a tizedfizetésben vagy más parancsolatokat illetően, az úrvacsorával, a sabbattal, az imáimmal és azzal kapcsolatban, ahogy a lelkemet táplálom?
Elengedhetetlen, hogy időről időre megálljunk és feltegyünk magunknak néhány fontos kérdést: Hol állok a megváltás tervében? Mi az, amit még mindig nem értek? Mire van szükségem Jézus Krisztustól ahhoz, hogy megszerezzem ezt tudást? Mi miatt van szükségem azonnali megbánásra?
Ne feledjük, hogy a lelki hanyatlás felgyorsul, minél távolabb kerülünk Jézus Krisztustól. Ezzel ellentétben azonban a lelki fejlődés felgyorsul, ha naponta bűnbánatot tartunk és egyre közelebb kerülünk Jézus Krisztushoz.
E nagyobb közelség elérésének az egyik leghatásosabb módja valójában a prófétai tanácsban rejlik, miszerint kötelezzük el újra az életünket Jézus Krisztus és amellett, hogy tanúskodjunk Őróla. Amikor ezt elszántan megtesszük, mindinkább érezni fogjuk Isten hatalmát az életünkben. Tanácsot fogunk kapni a Szentlélektől, és egyre inkább képesek leszünk megérteni ezt a tanácsot. Erősebb lesz bennünk az összetartozás érzése, és nagyon gyakran elcsodálkozunk majd e munka nagyságán és örökkévaló léptékén.
Ez azonban még nem minden: a körülményeinktől függetlenül egyre inkább érezni fogjuk Isten szeretetét, ami pedig ösztönöz majd bennünket, hogy megosszuk azt másokkal. Hathatós védelmet fogunk nyerni a világban lévő pusztító erőkkel szemben.
A könyvvásáron dolgozni nagyon kimerítő volt. A végére mindannyian elfáradtunk fizikailag, de lelkileg nagyon is éberek voltunk, telve örömmel.
Jegyzetek
- Russell M. Nelson: Jézus Krisztus újra el fog jönni. Liahóna, 2024. nov. 122.
- 1 Nefi 8:33–34.