Nem sokkal földi szolgálattételének befejezése előtt a Szabadító elbeszélgetett az apostolaival. Tudta, hogy hamarosan megvalósítja az egész emberiségnek szóló legnagyobb ajándékát. Tudta, hogy ez együtt jár majd a gecsemánébeli szenvedéssel és a kegyetlen kereszthalállal. Azt is tudta, hogy a szenvedését, halálát és feltámadását követően a tanítványainak kell majd folytatniuk a küldetését. Tudta, hogy nem elegendő csupán felkínálni az engesztelés becses ajándékát, de az is fontos, hogy az emberiség elfogadja az Ő ajándékát. Így tehát a tanításai leginkább arra összpontosítottak, hogy a tanítványaiként mi milyen módon hozhatjuk ki a legtöbbet az Ő ajándékából.
A Szabadító által kihangsúlyozott üzenetek egyike az volt, hogy fontos közel maradnunk Hozzá. Ezt mondta: „Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: A ki én bennem marad, én pedig ő benne, az terem sok gyümölcsöt: mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek.”[1]
Majd a következők kiemelésével világossá tette, hogyan maradhatunk közel Hozzá: „Ha én bennem maradtok, és az én beszédeim bennetek maradnak, kérjetek, a mit csak akartok, és meglesz az néktek. […] Ezeket beszéltem néktek, hogy megmaradjon ti bennetek az én örömem és a ti örömetek beteljék. Ez az én parancsolatom, hogy szeressétek egymást, a miképen én szerettelek titeket. Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért. Ti az én barátaim vagytok, ha azokat cselekszitek, a miket én parancsolok néktek.”[2]
Krisztus tudomásunkra hozott egy egyszerű képletet, mely által a mindennapi életünkben hozzáférhetünk az Ő engesztelésének áldásaihoz, valamint élvezhetjük az Ő segítségét és barátságát, amennyiben megteszünk mindössze három dolgot: hiszünk Őbenne és a szavaiban; szeretjük egymást; és megtartjuk az Ő parancsolatait.
Ma csupán az elsőt szeretném kiemelni: Higgyünk Őbenne és a szavaiban. Amikor személyes kihívások elé állít bennünket az élet, és a helyzetünk nehezebbé válik, vajon tényleg hiszünk olyankor Őbenne? Hisszük-e, hogy a tanításai nagyon is személyes módon vonatkoznak ránk? Ezt mondta: „Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higyjetek Istenben, és higyjetek én bennem.”[3] Ésaiás azt a megnyugtató gondolatot osztotta meg, miszerint „letörli az Úr Isten a könyhullatást minden orczáról”[4].
Joseph M. Scriven (1819–1886) 25 éves volt, szerelmes, és éppen nősülni készült. Az esküvő előtti napon a jegyese egy tragikus baleset során vízbe fúlt. Joseph összetört szívvel szállt hajóra, hogy a hazáját elhagyva Kanadában kezdjen új életet. Itt tanítóként dolgozott, amikor ismét szerelmes lett, és eljegyezte az egyik tanítványa rokonát, Eliza Roche-t.
Joseph reményei és álmai ismét darabokra hullottak, amikor Eliza megbetegedett és az esküvőjük előtt elhunyt. Habár csak találgathatunk azt illetően, hogy miféle viharok dúlhattak ebben a fiatalemberben, a későbbiek azt mutatják, hogy az Istenbe vetett hite megtartotta őt.
Soha nem nősült meg, ehelyett az élete hátralevő részében minden idejét, pénzét és még a rajta lévő ruhát is arra áldozta, hogy a kevésbé szerencséseken segítsen. Bárhol járt is éppen, életét mindig a krisztusi szeretet és könyörület terjesztésének szentelte.
Nagyjából abban az időben, amikor Eliza elhunyt, Joseph azt a hírt kapta Írországból, hogy az édesanyja megbetegedett.Nem tudott ott lenni vele, ezért egy vigasztaló levelet írt neki, melyhez csatolta az egyik versét is, melynek címe Ó, mily hű barátunk Jézus.
Ó, mily hű barátunk Jézus (az Izráel, Istened szólít dallamára)
Ó, mily hű barátunk Jézus! Hordja bűnünk és gyászunk.
De jó, hogy Istennek mindent imában elmondhatunk!
Gyakran békétlen a lelkünk, s felesleges fájdalmunk,
Csupán azért mert Istennek buzgó imát nem mondtunk.
Érnek próbák, kísértések? Túl sok lett már a gondunk?
Soha nem szabad csüggednünk: az Úrnak imát mondjunk!
Találunk-e hű barátot, ki hordozza bánatunk?
Jézus tudja, gyengék vagyunk: az Úrnak imát mondjunk!
Gondunk terhe hogyha súlyos, és erőtlenek vagyunk,
Menedék a Szabadítónk. Az Úrnak imát mondjunk!
Barátaid ha megvetnek, mondj az Úrnak egy imát!
Karjába vesz és megóv majd, ott fogsz lelni megnyugvást.
Áldott Jézus! Azt ígérted, hordozod minden terhünk.
Engedd, Uram, hogy azokat imában eléd vigyük!
Imára a dicsőségben nem lesz többé szükségünk,
Mennybéli lét és hódolat lesz édes osztályrészünk.
Azért imádkozom, hogy e húsvéti időszak során a legszemélyesebb módon értsük meg, miszerint Jézus Krisztus a barátunk, aki készen áll vigasztalásban, támogatásban és gyógyulásban részesíteni bennünket, amihez az kell, hogy higgyünk Benne és a szavaiban.
[1] János 15:5
[2] János 15:7, 11–14
[3] János 14:1
[4] Ésaiás 25:8
