Az alábbi cikk hat történet közül az első a Mérföldkövek és csodák: Az utolsó napi szentek öröksége Európában című sorozatban. Ezeket a cikkeket James Perry, PhD, FHEA, Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza történésze és szerzője kutatta ki és írta meg. A Szentek következő, 3. kötete számos további történetet és eseményt tartalmaz majd az egyház európai megalapításáról.
Arthur Winter hosszú egyházi szolgálata Angliában vette kezdetét, amikor 16 évesen, egy héttel a keresztelkedése után felkérték, hogy önkéntesként a gyülekezete írnokaként szolgáljon. Később a gyorsírási készsége egy egész életen át tartó egyházi szolgálathoz, valamint az egyház négy elnökével – Wilford Woodruffal, Lorenzo Snow-val, Joseph F. Smithszel és Heber J. Granttel – ápolt személyes kapcsolathoz vezette őt. Tudósítóként és hivatalos gyorsíróként fontos történelmi részleteket jegyezett fel az egyházról. Sok más korai utolsó napi szenthez hasonlóan a hozzájárulása előrelendítette az egyház munkáját Európában és azon kívül.
1916 augusztusában Arthur Winter részt vett a legfiatalabb – egyben utolsóként elhunyt – fia, George temetésén. Mind a hat fia gyermekként vagy tizenévesként, tragikus körülmények között vesztette életét. Ez a nottinghami származású, immár 52 éves férfi még 1883-ban érkezett Utah-ba, majd 1885 decemberében a Logan templomban házasságot kötött Hannah Bythewayjel, egy fiatal utolsó napi szent megtérttel a walesi Swansea-ból. Nyolc gyermekük született, köztük két lány, Rosannah és Ruth, és Salt Lake Cityben építették fel otthonukat.
Arthur 1864-ben született Nottinghamben, és néhány évnyi iskolába járás után, 13 évesen egy csipkeraktárban kezdett el dolgozni egy barátjával, John Wellsszel. Arthurt nem érdekelte a vallás, és az általa látogatott felekezetek sem nyűgözték le őt. Végül megismerkedett az egyházzal, és részt vett egy gyűlésen az édesapjával. Arthurt egyre jobban érdekelte az evangélium, és hamarosan megkeresztelkedett az édesanyjával és a nővérével. Édesapja azonban elvesztette érdeklődését az evangélium üzenete iránt, néhány fivére pedig ellenségesen viselkedett Arthurral, amiért úgy döntött, hogy csatlakozik az egyházhoz. 1880. november 1-én, egy héttel a keresztelője után, Arthurt elhívták gyülekezeti írnoknak.
Arthur elkezdte prédikálni az evangéliumot barátjának, Johnnak, aki eleinte ellenkezett, de végül saját bizonyságot szerzett és megkeresztelkedett. Kettejük közt szoros barátság volt, és tizennégy évesen elhatározták, hogy megtanulják a Pitman-féle gyorsírást. Úgy gondolták, ez a jövőben még hasznukra válhat, így a két ifjú egy könyv tanulmányozásával töltötte az estéit. Ezek a fiatal férfiak mindennap egymásnak adogatták a könyvet, hogy felváltva tudjanak olvasni belőle. Ez a készség felbecsülhetetlen értékűnek bizonyult Arthur későbbi előléptetései során.
Tizennyolc hónappal később az egyház egy vallásos iratokat terjesztő egyesületet szervezett Nottinghamben. Arthur még abban az évben tanácsos lett a gyülekezeti elnökségben, az egyesületnek pedig az elnöke. Vallásos iratokat terjesztő egyesületeket különböző alkalmakkor és több helyszínen is létrehoztak a Brit Misszióban, abból a célból, hogy megújult erővel terjesszék az írott szót. Az egyháztagok és a misszionáriusok rövid röpiratokat osztottak szét, hogy felkeltsék az egyház iránti érdeklődést, valamint hogy segítsenek a misszionáriusoknak olyan embereket találni, akiket taníthatnak. 1882 végén Nottinghamban megalakult az első Fiatal Férfiak Közös Fejlődési Társulása, melyben – a többi elhívása mellett – Arthur tanácsos lett.
Az elhívásaiból néhány hónappal később mentették fel, amikor édesanyjával és két nővérével együtt 1883 áprilisában elhagyták Liverpoolt és Utah-ba utaztak. Édesapja megengedte, hogy a család egy része kivándoroljon, őt viszont már egyáltalán nem érdekelte az egyház, és Notthinghamban szándékozott maradni. Arthur tizennyolc éves volt, amikor Winterék megérkeztek Utah-ba. Sajnálatos módon a körülmények nehezek voltak, és Arthur hónapokon át munka nélkül maradt. 1883 augusztusában Arthur az utolsó negyeddollárosán egy osztrigakonzervet vásárolt a családjának, hogy legalább az utolsó pénzükön valami finomságot fogyaszthassanak. Ugyanazon az estén Arthur hírt kapott, hogy másnap jelentkezzen az egyház irodáiban. Arthurt felvették kifutófiúnak az egyházigazgatási hivatalnokok mellé, alig egy héttel később pedig az egyház tudósítója lett, amit egészen 1907-ig végzett. A fiatal férfi Wilford Woodrufftól Heber J. Grantig mindegyik prófétát személyesen ismerte, és ő volt az egyház hivatalos gyorsírója is.
Munkája révén Arthurnak kiváltságában állt körbeutazni az egyházat, és kiemelkedő eseményeken jelen lenni. Arthur ott volt 1899 májusában Lorenzo Snow elnökkel, amikor az elmondta a híres beszédét a tizedről a utah-i St. George-ban. 1902-ben megtették az Egyházi Oktatási Testület titkárának. 1905-ben Arthur a vermonti Sharonba utazott Joseph F. Smith elnökkel, annak az oszlopnak az avatására, amely Joseph Smith próféta születésének állít emléket. 1919-ben részt vett a Hawaii templom felszentelésén is. Alkalmanként Arthur beszélt az egyház heti rádióadásaiban, és mondott beszédeket a Tabernákulum épületében is. Talán a legjelentősebb esemény, melyen Arthur részt vett, a Salt Lake templom felszentelése volt. Ennek az eseménynek ő volt a hivatalos tudósítója.
Arthur az újítások élvonalában volt az egyházban. 1897-ben segített Wilford Woodruff elnöknek egy „beszélőgépben” rögzíteni a bizonyságát. Arthur volt továbbá az első, aki írógépet és telefont használt az egyházi irodákban.
1930-ban Arthurnak az volt a feladata, hogy bejárja az egyházat Európában régi barátjával, John Wellsszel, aki akkor második tanácsos volt az Elnöklő Püspökségben. A két férfi beutazta Franciaországot, Angliát, Németországot, Ausztriát, Dániát, Svédországot, Norvégiát, Hollandiát és Csehszlovákiát – egyháztagokat látogatva, feljegyzéseket vizsgálva meg, valamint megfigyeléseket gyűjtve a különböző országok helyzetéről. Közösen lelkesítették a szenteket azzal, hogy elmesélték a személyes megtérésük történetét, bizonyítékként arra a jóra, ami abból fakadhat, ha az ember hittel cselekszik, és engedelmeskedik Isten parancsolatainak.
Néhány évvel később, amikor 1937-ben ellátogatott az Egyesült Királyságba a Brit Misszió centenáriumi ünnepségére, ismét bizonyságát tette:
„Bizonyságomat teszem nektek, fivéreim és nővéreim, hogy ez az Úr munkája. Ez az igaz egyház, és el fog jönni az idő, amikor szerte a világon minden ember rá fog jönni, hogy ez valóban Krisztus egyháza. Ez nem Joseph Smith egyháza és nem Brigham Young egyháza. Ez nem egy amerikai egyház vagy egy brit egyház. Ez egy egyetemes egyház. Ez Isten egyháza.”
A bizonyságot követően J. Reuben Clark elnök beszélt az Első Elnökségből, és elismerően szólt Arthurról:
„Szeretnék néhány szót mondani Winter fivérről, aki az imént szólt hozzátok. Ő Nagy-Britannia egyik nagyszerű ajándéka az egyház munkájához. […] Szeretném elmondani, hogy Winter fivér kiemelkedő a hűsége terén… Nincs olyan király, akit haláláig igazabb vagy nagyobb hűséggel szolgáltak volna annál, mint amit Winter fivér tanúsított az egyház azon felhatalmazottai iránt, akikkel együtt dolgozott.”
Arthur három évvel később, 1940-ben hunyt el, miután 57 évig állt az egyház alkalmazásában. Szerény kezdetektől elindulva olyan termékeny és sikeres pályát futott be, amely szinte páratlan az egyházban. Kiemelkedő vállalkozások és a Brigham Young Egyetem vezető testületeinek a tagja volt, prófétai üzeneteket rögzített, és részese volt néhány olyan eseménynek, amelyek a legjelentősebbek közé tartoztak az egyház XIX. és XX. századi történelmében.
Az egyház korai napjaitól napjainkig az utolsó napi szentek az idejüket, tehetségeiket és készségeiket szentelték az egyház európai munkájának. Ha további részleteket tudsz Arthur Winterről, vagy egy olyan egyháztag személyes élményéről, akinek a hozzájárulása érdekes lehet mások számára az Európa Területen, kérjük, küldd el az információidat vagy a történetet az EUAChurchHist@ChurchofJesusChrist.org ímélcímre.
