A „Mit gondolsz, ki vagy?” című dokumentumfilm-sorozat a világ több országában kápráztatott el és szegezett a kanapéra nézőket és résztvevőket egyaránt. Több híresség is szerepelt a sorozatban, akiket mélyen megérintett, amikor felmenőik történeteit felkutatták, majd bemutatták. Ez a fajta ámulat és elérzékenyülés különösen érdekes, ha az evangélium fényében látjuk azt. Hozzáértő családfakutatók segítsége nélkül ezeknek a hírességeknek nem lett volna ilyen erőteljes élményben részük.
Mit gondolsz, ki vagy? Kik a felmenőid? Jómagam az egyházhoz és az evangéliumhoz megtértek gyermeke vagyok. A szüleim 1971 októberében csatlakoztak az egyházhoz. 1972 februárjában, a nyolcadik életévem betöltése után az édesapám megkeresztelt. Ő az egyház egy valóban hithű megtértje volt, aki korán megkezdte a családtörténeti kutatást, és több ezer ősünkért végezte el a családtörténeti munkát. Édesapám továbbra is végzi a családtörténeti munkát, habár már 83 éves. Én csak most kezdtem el neveket találni a családom anyai ágán. Édesanyám 1998-ban meghalt, és bár sok munka elvégzésre került addigra, még bőven van min dolgoznom. A célom az, hogy amikor ellátogatok a templomba, legalább annyiszor lássam a saját nevemet a templomi szertartási kártyákon, mint édesapámét vagy a feleségemét. De ahhoz, hogy sikeres legyek a célom elérésében, segítségre lesz szükségem, csakúgy, mint a „Mit gondolsz, ki vagy?” sorozat szereplőinek. A feleségem – egy rendkívül lelkes családfakutató – segít a nevek megtalálásában. Az ő segítsége nélkül az előrehaladás igencsak lassú volna. Ha olyanok vagytok mint én és a hozzám hasonlók, keressetek valakit, aki tud nektek segíteni ebben a munkában. Akkor többet fogtok véghezvinni, megtaláljátok az őseiteket, és elvégzitek a családotokért a templomi munkát. Csodálatos érzés templomi munkát végezni. Különösen akkor, amikor a saját felmenőim egyikéért végezhetek szolgálatot a templomban, akinek a felkutatásáért és megismeréséért megdolgoztam.
A 2018. áprilisi általános konferencián Nelson elnök egy csodálatos beszédet mondott, melynek címe: Az egyházra vonatkozó kinyilatkoztatás, az életünkre vonatkozó kinyilatkoztatás. E beszédében megemlített valami nagyon érdekeset, ami azóta is meghatározó az életemben: „Semmi sem nyitja meg úgy a mennyeket, mint a tisztaság, az engedelmesség, az őszinte keresés, a Krisztus szavain való lakmározás a Mormon könyvéből és a rendszeres templomi és családtörténeti munka együttes ereje.” [Kiemelés hozzáadva.] Kövessük hát a prófétát! Vigyük el az őseinket a templomba.
Az elmúlt évtizedekben megnövekedett az épülő új templomok száma. A templomok elérhetőségének növekedésével elengedhetetlen, hogy te is és én is gyakran ellátogassunk oda. Egy hithű egyháztag hölgy egyszer odajött hozzám, amikor cövekelnökként szolgáltam, és azt mondta, már jó ideje nem volt a templomban. Vegyes érzelmei voltak a templommal kapcsolatban. Elmondtam neki, hogy ezzel nincs semmi probléma. Ismertem másokat is, akik hasonló cipőben jártak. Megkérdeztem tőle, hogy csatlakozna-e hozzánk egy egyhetes templomi útra Norvégiából a Svédországi Stockholm templomba úgy, hogy csupán egy szertartáson venne részt. „Csak egy szertartáson egy nap?” – kérdezte felettébb meglepetten. „Nem – válaszoltam –, csak egy szertartáson az egész héten. Válaszd ki a napot, amikor a legnagyobb vágyat érzed arra, hogy bemenj a templomba, és vegyél részt csupán egyetlen szertartáson azon a napon. A hét többi napján elmehetsz sétálni a templom környékén, és olyan dolgokat tehetsz, amelyek által közelebb érzed magad Krisztushoz.” Így is tett, és számára ez volt a kezdete a templomhoz fűződő kapcsolatában végbemenő változásnak.
Ki segíthet az őseid felkutatásában? Mit tehetsz annak érdekében, hogy rendszeresen eljöjj a templomba?
„Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”[1]
[1] János 3:16