Néhány hónappal ezelőtt az elderek kvóruma elnöke rám bízta, hogy képezzek ki egy nemrég elrendelt 14 éves tanítót az egyházközségemben arra, hogyan kell szolgálattételt végezni. Büszke voltam rá, hogy megtaníthatom neki mindazt, amit a sokéves szolgálatom során tanultam, de valójában ő volt az, aki aznap engem tanított.
Ebben az időszakban kissé túlterheltek engem a feladataim, és eltartott néhány hétig, mire megkezdtük a közös szolgálatot. Végül egyeztettem egy időpontot azzal a családdal, akiknek szolgálattételt szerettünk volna nyújtani. Ahogy a család otthonába tartottunk, megragadtam az alkalmat, hogy elmondjak neki mindent, amit a papságviselői felelősségeinkről tudtam. Miközben ezzel a családdal beszélgettünk, az édesanya odafordult fiatal szolgálattevő társamhoz, és azt mondta: „Nagyon köszönjük, hogy az elmúlt hetekben így törődtél velünk; amiért háromszor is felhívtál minket, hogy megtudd, hogy vagyunk, és ma még süteményt sütöttél nekünk.” Elakadt a szavam. A társam nem várta meg, hogy elmondjam vagy megmutassam neki, mit kell tennie – egyszerűen elkezdett szolgálni. Magától cselekedett, a család iránti szeretetből, és a Szentlélek sugalmazásait követve. Megmutatta nekem, hogy a kor nem akadálya a szolgálatnak.
Azon a napon úgy tanított engem, ahogy a Szabadító is tette: szívből és szeretetből cselekedve, anélkül, hogy bármivel is dicsekednénk; inkább cselekedve, mint beszélve.
A Szabadító ezt mondta: „[K]övessetek tehát, és tegyétek azon dolgokat, amiket engem megtenni láttatok.”1 Az, hogy noha tökéletes volt, mégis megkeresztelkedett, megmutatja nekünk, milyen fontos, hogy példamutatással tanítsunk. A beteg nő felé kinyújtott keze megmutatja nekünk, hogy mily nagyon törődik mindegyikünkkel. Ahogyan megvédte a házasságtöréssel vádolt asszonyt, megmutatja, hogy mit tehet az Ő engesztelő áldozata a mi egyéni életünkben. Az, hogy megérintette a leprást, segít megérteni, hogy amikor a rászorulók felé fordulunk, cselekedeteinkkel a jószívűségről tanítunk.
A Szabadító ezt mondta: „[K]övessetek tehát, és tegyétek azon dolgokat, amiket engem megtenni láttatok.”
A Szabadító módján tanítani című kézikönyvben ez áll: „Minden evangéliumi tanítónak – minden szülőnek, minden hivatalosan elhívott tanítónak, minden házitanítónak és látogatótanítónak, valamint Krisztus minden követőjének – az a célja, hogy az evangélium tiszta tanát tanítsa a Lélek által, [hogy segítse] Isten gyermekeit, hogy növeljék a Szabadítóba vetett hitüket és hasonlóbbá váljanak Őhozzá.” „Krisztus tiszta tana erőteljes. Megváltoztatja mindazok életét, akik megértik, és igyekeznek foganatosítani azt az életükben. Krisztus tana segít nekünk rátalálni a szövetség ösvényére, és megmaradni azon. Ha ezen a szoros, ámde jól meghatározott ösvényen maradunk, az végső soron feljogosít majd minket mindannak elnyerésére, amivel Isten rendelkezik. Semmi nem érhet többet mindannál, ami a mi Atyánknak van!”2
A Szabadító módján való tanítás megköveteli, hogy az életünkben Őt tegyük az első helyre, hogy kövessük a tanításait, és szeretetet árasszunk a környezetünkben. Az Ő módján tanítani azt is jelenti, hogy minden adott alkalmat megragadunk arra, hogy tanúságot tegyünk Őróla, az Ő engesztelő áldozatáról és az Ő szeretetéről, mert ahogy az Úr mondja: „[E]z az én evangéliumom; és tudjátok, hogy milyen dolgokat kell megtennetek az én egyházamban; mert azokat a cselekedeteket, melyeket engem tenni láttatok, nektek is azokat kell megtennetek”3.
Bizonyságot teszek arról a szeretetről, amelyet Ő mindannyiunk iránt táplál. Ő a Szabadító és a Megváltó, és Ő az, aki elvezet minket az örök életre. Jézus Krisztus nevében, ámen.
1. 2 Nefi 31:12
2. Russel M. Nelson: Tiszta igazság, tiszta tan és tiszta kinyilatkoztatás. Liahóna, 2021. nov.
3. 3 Nefi 27:21
