A szabadítás munkájának meggyorsítása a technika alkalmazásával

Területi vezetőségi üzenet

DrydenRA_200x250.jpg
Robert A. Dryden elder, Nagy Britannia Területi hetvenes

Néhány évvel ezelőtt az otthoni cövekem egyik papságviselője a következő kijelentést tette:  „Minden időnket arra használjuk, hogy érdeklődőket keresünk, pedig a technikát kellene használnunk arra, hogy segítsünk nekik ránk találni.” Most, hogy az apostolok és a próféták arra buzdítanak bennünket, hogy az evangélium megosztásához használjuk az internetet, sokkal nagyobbra értékelem ezt a megjegyzést. 2013 júniusában Monson elnök azt mondta: „Itt az idő, hogy az egyháztagok és a misszionáriusok összefogjanak és együtt dolgozzanak az Úr szőlőskertjében azért, hogy lelkeket hozhassanak az Úrhoz. Ő előkészítette számunkra azokat az eszközöket, amelyekkel sokféleképpen tudjuk megosztani az evangéliumot, és segíteni fog a munkánkban, ha hittel cselekedve igyekszünk elvégezni azt.”  

A 2014 áprilisi általános konferencián Ridd elder, a Fiatal Férfiak Általános Elnökségének tagja, arra biztatott bennünket, hogy használjuk a technikai eszközöket. Ezt mondta: „A technika isteni célja, hogy meggyorsítsa a szabadítás munkáját. Az Úr elvárja tőletek, hogy e nagyszerű eszközökkel a következő szintre emeljétek a munkáját, és olyan módokon osszátok meg az evangéliumot, melyek meghaladják az én nemzedékem legvadabb álmait. Míg az elmúlt generációk a szomszédaikra és a városukra voltak hatással, nektek – az internet és a közösségi média segítségével – hatalmatokban áll átnyúlni a határokon, és az egész világra hatással lehettek.” 

Európa-szerte azt látjuk, hogy az egyháztagok bizony használják a különféle technikai eszközöket, hogy elősegítsék a munka meggyorsítását. Az Angliai Canterbury Cövek főtanácsa például 180 nem egyháztag barátnak és ismerősnek küldte el a Neki köszönhetően című filmet azzal a meghívással, hogy osszák meg azt másokkal is. 

A Svájcban élő Naomi a média segítségével személyes meghívót küldött a nem egyháztag barátainak és családtagjainak, hogy jöjjenek el a misszionáriusi búcsúztatójára. A meghívottak közül több mint 80-an eljöttek, és közülük 40-en először vettek részt egyházi gyűlésen. 

Sok egyháztag szintén a közösségi médián keresztül hívja meg természetes és szeretetteljes módon a nem egyháztag barátait és családtagjait a misszionáriusi búcsúztatókra és hazatérési ünnepségekre, a keresztelőkre, az egyházközségi bulikra, csecsemők névadási szertartására, az általános konferenciákra és egyéb egyházi tevékenységekre. 

És ezek a példák még csak a kezdet. Az evangélium hirdetésére irányuló minden törekvésünk a bizonyságainkat szilárdítja és az egyházat erősíti. Te mit tehetsz ma azért, hogy részese legyél az evangélium interneten történő megosztásának? Ez könnyebb és sokkal élvezetesebb, mint gondolnád! Íme, néhány ötlet hozzá. 

A Facebook, Twitter, Google+ és a YouTube által számos olyan hivatalos egyházi oldalt lájkolhatsz és követhetsz, mint például az  Egyház Facebook oldala, A Mormon Channel, a Mormon.org, a Mormon üzenetek, az LDS Youth stb. 

 A közösségi média segítségével ossz meg egy olyan idézetet, képet vagy videót az egyik ilyen hivatalos egyházi oldalról, mely megérintett téged, és pár szóval fejtsd is ki, miért volt hatással rád. Az online kommunikációd során légy őszinte és légy önmagad.  Ahogy Ballard elder mondta: „Az új technikai eszközökkel előre viheted az Úr munkáját azáltal, hogy bekapcsolódsz az egyházról folyó beszélgetésekben.”

Menj a Mormon.org oldalra (http://www.mormon.org/create), és hozd létre a saját profil oldaladat, majd oszd meg barátaiddal, linkeld be az elektronikus e-mail aláírásodhoz, posztold a közösségi médiákon stb. 

A decemberi meghívás hónapjára való felkészülésként figyeld meg, mely nem egyháztag barátaid lájkolják és fűznek pozitív megjegyzéseket a közösségi médiák oldalain megosztott lelki vagy családi jellegű kiírásaidhoz. Imádkozz, hogy megtudd, e barátaid közül kiket hívhatnál meg, hogy elkísérjenek téged az istentiszteletre. 

További ötletekért lásd az lds.org oldalt. Ehhez írd be a keresőmezőbe, hogy „az evangélium megosztása az interneten”. Ha segítségre van szükséged bármelyik ilyen ötlet kapcsán, fordulj az egyházközségedben bármelyik fiatalhoz vagy fiatal felnőtthöz. 

Az evangélium és a Szabadítónkról való ismereteink oly nagy békét és örömet hoznak mindazok életébe, akik azt befogadják. Ezért mindezt meg kell osztanunk az egész világgal. 

Dryden nőtestvérrel nemrégiben egy csodálatos férfival az evangéliumról kezdtünk beszélgetni. Mellbevágó volt az a tény, hogy az egyház sok elnevezése közül egyikről sem hallott még. A technika valóban olyan eszköz, melyet sokkal hatékonyabban kell használnunk az Úr azon parancsolata iránti engedelmességből, hogy hozzuk elő egyházát „a homályból és a sötétségből”.  Kívánom, hogy az Úr áldjon meg bennünket, miközben szívből kinyújtjuk kezünket, hogy megosszuk az Ő evangéliumát!