A hit, reménység és jószívűség egyenlő a boldogsággal

Matthieu Bennasar elder, Franciaország, Területi hetvenes
Matthieu Bennasar elder, Franciaország Területi hetvenes

A boldogság zsámolyának három lába a hit, a remény és a jószívűség szentírásbeli erényei. Hogy miért? Valószínűleg azért, mert mindezek középpontjában Jézus Krisztus áll. És azért is, mert „az örömnek, melyet érzünk, nem sok köze van az életünkben fennálló körülményekhez, ahhoz viszont igen, hogy az életünk során mire összpontosítjuk a figyelmünket”[1]. Amikor Jézus Krisztus áll életünk középpontjában, bármi történjék is, boldogok és örömteliek lehetünk!

A világ ezt a három erényt álomszerűnek, megfoghatatlannak és erőtlennek tartja. Az Úr biztosnak, képessé tevőnek és hatalmasnak látja őket. Bizony, nincs bennük semmi gyenge, illékony vagy múlandó:

  • A szentírásból ismert hit nem tárgytalan, ingatag bizalom, hogy a dolgok ezúttal talán rendben lesznek. Ez az Úr Jézus Krisztusba vetett hit[2], a békés bizonyosság, hogy bármilyen veszélyes tengeren is hajózunk, ha Vele hajózunk, az Ő kegyelme minden alkalommal elegendő lesz.
  • Hasonlóképpen, az evangéliumi reménység nem világi reménység, amely a bizonytalan, vágyott jövőre összpontosít. Nem az a fajta kétségbeesett kívánság, amelyhez akkor folyamodunk, amikor kedvenc sportcsapatunk elvesztette a legutóbbi mérkőzését, és csak akkor nyerheti meg a bajnokságot, ha a közvetlen vetélytársa elveszíti a következő meccset! Nem. Az evangéliumi remény: „reménység Krisztusban[3], mely a kapott örök ígéretekre és azok jövőbeli, Jézus Krisztus általi betöltésének bizonyosságára összpontosít. Így az evangéliumi remény folyamatos, tudatos és hathatós cselekvésre hív bennünket. Ez nem azt jelenti, hogy keresztbe tesszük az ujjunkat, amikor mi már semmit nem tehetünk a kívánt eredményért, hanem arról szól, hogy összefonjuk a karunkat és imádkozunk, majd feltűrjük az ingujjunkat és cselekszünk. A reménység Krisztusban az, „mely biztossá és állhatatossá teszi [az embereket], mindig bővelkedvén a jó cselekedetekben”[4].
  • Végül a jószívűség nem az az elvont képesség, hogy bárki irányában is kozmikus elfogadást éljünk át, hanem „szeretet”[5], sőt „Krisztus tiszta szeretete”[6] – az a fajta szeretet, amelyet Ő mindenki iránt tanúsít. Átalakító ajándék ez, amelyet akkor kapunk, mikor „benső[nket] is [betölti] a jószívűség minden ember, és a hit házanépe iránt”[7], ellentétben azzal az emberrel, aki azt mondta: „Ó, én szeretem az emberiséget! Csak az emberekkel van bajom…”

Mivel ezek az erények mind Krisztus-központúak és cselekvésre irányulnak, erő forrásai az életünkben. A szeretet e háromnak a koronája és a tanítványságunk ismertetőjele[8]. Mindhárom a Megváltóhoz köt bennünket, és következésképpen a tanítványaiként össze is köt bennünket. Végül is ez az a fajta kötelék, amelynek a vallás lenni hivatott[9]. Ezek az erények olyan kapcsolatban vannak egymással, mint ugyanannak a növénynek a magja, a virága és a gyümölcse, amelyek a növekedés – és az áldást hozni képes hatalom – különböző fokozatait képviselik.

Ezzel szemben az Ellenség azt szeretné, ha az ő nyomorúságos zsámolyán ülnénk, amelynek lábait a kétség, a kétségbeesés és a megvetés alkotják[10]. A kétség elhomályosítja a világosságot, a kétségbeesés elsötétíti a látóhatárt, a megvetés pedig elszigeteltséget és magányt hoz.

Miközben a világ e zűrzavaros időszakában keressük az utunkat, válasszuk meg gondosan, melyik zsámolyra ülünk. Napjaink bizonytalanságán keresztül az Úr talán arra hív minket, hogy térdeljünk le, gyakoroljuk a hitünket Őbenne, hagyjuk, hogy ragyogóbbá tegye a reményünket, és törekedjünk személyes gyümölcsöt „teremni” Őáltala, miközben elnyerjük a mindenki iránti jószívűség ajándékát. Miközben pedig bizakodóbbá, kevésbé ingataggá, tettrekészebbé, kedvesebbé, türelmesebbé, együttérzőbbé, kevésbé ítélkezővé, valamint megértőbbé válunk, bizonyossággal tudni fogjuk, milyen érzés a boldogság.


1. Russell M. Nelson: Öröm és lelki túlélés. Liahóna, 2016. nov. 82.

2. 4. hittétel

3. Jákób 2:19

4. Ether 12:4

5. 2 Nefi 26:30

6. Moróni 7:47

7. Tan és szövetségek 121:45

8. „Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok” (János 13:35)

9. A latin religare szóból (megkötni, összekötni), ami az embert Istenhez fűző és embereket egymáshoz fűző kötelékre utal.

10. RussellM. Nelson, “A More Excellent Hope,” Jan. 1995.

 

egy kislány az ég felé néz