Egy eljövendő dicsőséges élet
Uchtdorf elder mindenkit hív, hogy jöjjön és tartozzon az Úr egyházához.
Quentin L. Cook elder kifejti annak fontosságát, hogy a zűrzavar idején hallgassunk a kapott személyes kinyilatkoztatásra és kövessük azt.
David A. Bednar elder azt tanítja nekünk, hogy a templomok középpontjában elsősorban az ott kötött szövetségeink állnak.
Eyring elnök Joseph imájának példáját használva a hittel való imádkozás erejéről tanít minket.
Cordon nővér emlékeztet minket, hogy engedjük ragyogni a világosságunkat, és legyünk jó példák a körülöttünk lévők számára.
Nelson elnök emlékeztet minket prófétai ígéretére, miszerint ha az egyház helyes nevét használjuk, Mennyei Atya kiárasztja ránk hatalmát és áldásait.
Nelson elnök arra buzdít mindenkit, hogy fokozzuk az Ő meghallására való képességünket.
Nelson elnök megoszt néhány kulcsfontosságú áldást, amely Jézus Krisztus evangéliumának visszaállításából fakad, valamint azt, hogy ezek miért elengedhetetlenek ahhoz, hogy derűlátók és reményteljesek maradjunk.
Russell M. Nelson elnök az Első Elnökséggel és Tizenkét Apostol Kvórumával bicentenáriumi kiáltványt tesz közzé Jézus Krisztus evangéliuma teljességének visszaállításáról.
Russell M. Nelson elnök vigasztaló üzenettel szolgál, miközben folytatódnak a közösségeink megóvására tett erőfeszítések a COVID-19 világjárványtól. Arról a békességről szól, amely kizárólag Jézus Krisztuson keresztül érhető el.
Gerrit W. Gong elder arról szól hozzánk, hogy miként részesülhetünk az Istennel kötött szövetségek áldásaiban.
Lisa L. Harkness nővér elmagyarázza, miként lehetünk Krisztus tanítványai, miközben az életünket éljük.