Egy eljövendő dicsőséges élet
Isten minden embert hív – minden nemzetben, nemzetségben és nyelven –, hogy jöjjön és részesüljön az Ő bővelkedő örömében és jóságában.
Különbözőségeink ellenére a szívünk igazlelkűségben és egységben fonódhat össze a Jézus Krisztus iránti szeretetünk és az Őbelé vetett hitünk által.
Bárhol éljünk, bármilyen nyelvet beszéljünk, és bármilyen kihívásokkal szembesüljünk is, mindenkor „vigyázhatunk”, és kérhetjük imában az Úr segítségét a mai világban.
Ha közülünk és felebarátaink közül is elegen törekednek rá, hogy Isten igazsága szerint irányítsák az életüket, akkor megsokasodnak a fenntartható társadalmakban nélkülözhetetlen erkölcsi erények.
Most van itt az idő felkészülni és megmutatni, hogy készek és képesek vagyunk mindent megtenni, bármit is parancsoljon nekünk az Úr, a mi Istenünk.
Jézus Krisztus által erőt kaptunk a maradandó változtatások végrehajtásához. Amikor alázattal Hozzá fordulunk, Ő fokozni fogja a változásra való képességünket.
Lisa L. Harkness a Szabadító arról szóló tanításaira emlékeztet bennünket, hogy miként érezzünk békességet és nyugalmat még akkor is, amikor csapások érnek az életben.
Michelle D. Craig arra buzdít, hogy törekedjünk a Szentlélek hatalma által szert tenni „szemekre a látásra”, úgy látva ezáltal magunkat és másokat, ahogyan Krisztus teszi.
Neil L. Andersen elder arra buzdít minket, hogy beszéljünk többet Krisztusról a mindennapi életünkben és a barátaink előtt.
Dieter F. Uchtdorf arra biztat minket, hogy szedjük össze a hitünket a nehéz időkben, és emlékezzünk rá, hogy Isten valami elképzelhetetlent tesz majd értünk.
Nelson elnök elmagyarázza, miért kell engednünk, hogy Isten uralkodjon, valamint hogy részt kell vennünk Izráel egybegyűjtésében.
Hogyan érhetsz el többet a saját magad, az őseid és mások javára az Európa Terület tervének követése által?