Ha e rendkívül nehéz időkben ki szeretnénk tartani a ránk váró megpróbáltatások, kísértések és kihívások viharában, majd végül haza kívánunk térni Mennyei Atyánkhoz, elengedhetetlen, hogy hittel haladjunk előre.[i]
A Szabadító a tökéletes példa a hittel való előrehaladásra. Amint az engesztelés hatalmas súlya Rá nehezedett, így kiáltott Atyjához: „Atyám, ha akarod, távoztasd el tőlem e pohárt; mindazonáltal ne az én akaratom, hanem a tiéd legyen!” Mennyei Atya válaszaként „angyal jelenék meg néki mennyből, erősítvén őt.”[ii]
Ezen a ponton, amikor a szenvedés teljes terhe mind testi, mind pedig lelki gyötrelmet okozott Isten Fiának, aki remegni kezdett a fájdalomtól[iii], Jézus nem rettent vissza a feladattól, és nem döntött úgy, hogy elhalasztja, lecsökkenti vagy akár véglegesen elutasítja a megkívánt erőfeszítést. Nem. Ő épp ennek ellenkezőjét tette. „…buzgóságosabban imádkozék; és az ő verítéke olyan vala, mint a nagy vércseppek, melyek a földre hullanak.”[iv]
Az efféle hit – Krisztus példájához hasonlóan – gyakran heves esdeklést kíván erőért a megpróbáltatásunk során.[v] E folyamat részeként megtanuljuk megbékíteni akaratunkat Istenével[vi], elfogadni Krisztust segítőnkként az úton, valamint megbízni Őbenne, hogy az Ő idejében minden jóra fordul majd.
Marie egy ötgyermekes egyedülálló anya, aki anyagi harcot vívott a családja eltartásáért. Évekkel ezelőtt keresett meg engem, aki akkor a püspöke voltam, hogy tanácsot kapjon azzal kapcsolatban, hogy miként tudna nagyobb segítséget nyújtani másoknak. Azt kértem tőle, hogy növelje meg a böjti felajánlását. Egyetlen zokszó nélkül így tett, majd hónapról hónapra beszámolt arról, miként áldotta meg az Úr a családját anyagilag, valamint őt magát azzal, hogy másoknak segíthetett. Ez évtizedeken át folytatódott, mígnem egészségi állapota már meggátolta őt a szolgálatban. Marie azonban még akkor is folyamatosan, telefonon érdeklődött mások jólléte felől, buzdítva őket, és megosztva a bizonyságát. Mindig is hitt abban, hogy a dolgok jóra fordulnak, és mindig így is történt. Sohasem felejtette el befizetni a tizedét. Hithűen olvasta a szentírásait és imádott a Segítőegyletben szolgálni könyörületes szolgálati vezetőként. Élete telve volt hithűséggel.[vii] Marie nemrégiben átlépett a túloldalra, hite azonban tovább él a családjában és mindazokban, akik ismerték. A vágyam arra, hogy hittel haladjak előre, növekedett az ő példája révén.
Szeretett prófétánk, Russell M. Nelson tanította a legjobban, miként haladhatunk előre Krisztusba vetett hittel: „Miközben régi és új templomainkról szólunk, mindannyian igyekezzünk a tetteink által kimutatni, hogy az Úr Jézus Krisztus igaz tanítványai vagyunk. Az Őbelé vetett hitünk és bizalmunk által építsük újjá az életünket. A mindennapi bűnbánatunk által legyen hozzáférésünk az Ő engesztelésének hatalmához. Továbbá szenteljük fel, valamint szenteljük újra életünket Isten és az Ő gyermekei szolgálatára – a fátyol mindkét oldalán.”[viii]
Bizonyságomat teszem arról, hogy a hittel való előrehaladás pontosan az a folyamat, melynek során olyanná válunk, mint Mennyei Atya és az Ő Fia, Jézus Krisztus. Miközben így teszünk, tudom, hogy Krisztusnak az Ő engesztelésében kifejezésre juttatott végtelen szeretete békességet, reményt és bizonyosságot ad majd nekünk afelől, hogy minden jóra fordul majd.
[i] A hittel való előrehaladás a mindvégig kitartásról szól. Miként tehetjük meg ezt? Az Élő Isten Fia példájának követése által. – 2 Nefi 31:16
[ii] Lukács 22:42–43
[iii] T&Sz 19:18
[iv] JSF Lukács 22:44
[v] A Móziás 24 arról tanít, miként kiáltott erőteljesen Alma és az ő népe Istenhez, hogy szabadítsa meg őket a gonosz pap, Amulon és társai kezéből. Az Úr az imáikra adott válaszaként megerősítette őket, hogy a terheik könnyűnek tűntek. Végül pedig csodás módon megszabadultak a rabságból.
[vi] Lásd a Móziás 15:7-et arról, miként békítette meg Krisztus saját akaratát az Atya akaratával, valamint a 2 Nefi 10:24-es versét arról, miként kell nekünk is ugyanezt tennünk.
[vii] Az 1 Nefi 7:12 aról tanít nekünk, hogy miként gyakorolhatjuk legjobban az Istenbe vetett hitünket: azzal, hogy hűek vagyunk Őhozzá. Ez azt jelenti, hogy készséges szívvel és elmével megtesszük mindazt, amit Ő elvár tőlünk.
[viii] Russell M. Nelson elnök, a 2019. áprilisi általános konferencia záró gondolatai
