Tavaly év elején együtt ebédeltem egy barátommal. Nem sokkal a találkozásunk előtt mindegyikünk lépéseket tett azért, hogy kövesse Nelson elnök felhívását, miszerint tanulmányozzuk „mi mindent ígért meg az Úr, mit tesz majd a szövetséges Izráelért”, majd pedig elmélkedjünk ezeken az ígéreteken, és beszéljünk „róluk a család[unk]kal és a barátai[nk]kal„.[1] Meghatódtunk, ahogy együtt rácsodálkoztunk az Úr ígéreteire. Ez a barátom elárulta, hogy amíg saját maga nem tanulmányozta, „sikítani tudott volna”, valahányszor meghallotta a szövetség ösvénye kifejezést az egyházi beszédekben vagy leckékben. A szavaknak nem volt sok értelme az ő számára. Aztán az erőfeszítésnek és összpontosításnak köszönhetően a bosszankodás elillant, helyét pedig megértés és öröm váltotta fel.
A szövetséges Izráelt (mely kifejezést érthetjük úgy is, hogy engedjük Istent uralkodni) érintő saját tanulmányozásunk során ráébredhetünk, hogy az Úr ígéretei a mindennapos aggodalmak és gondok közepette – nem pedig azok hiányában – gyökereznek meg.[2] Mint bárki más esetében, Ábrám és Szárai (a későbbi Ábrahám és Sára), a fiuk, Izsák és az ő felesége, Rebeka, valamint az unokájuk, Jákób (aki majd az Izráel nevet kapja) és az ő családja is lakóhelyet, élelmet, vizet, családot, nemzetet, békességet és hovatartozást kellett, hogy szerezzenek akkor és az őket követő nemzedékek számára.[3] Ismerjük az érzést.
Az Úr azonban merész megoldással szolgál: ne a szokásos, emberi módon törekedjetek ezekre, lázasan igyekezve megszerezni őket magatoknak. Inkább – mondja Isten –, először is figyeljetek Rám, cselekedjetek az én szavaim szerint, és akkor majd összekapcsollak benneteket a körülöttetek lévőkkel, megmutatok nektek dolgokat, gondoskodom rólatok, megvédelek benneteket, utódokat és nevet adok nektek.[4]
Ezt a cserét Istennel eleinte kényelmetlennek érezheti az ember, mert ellenkezik a természetes ösztöneinkkel. A megérzésünk ezt súgja: akkor kapunk valamit, amikor annak a valaminek a megszerzését tesszük az első helyre, igaz? Ehelyett az Úr arra kér minket, hogy fogadjuk el a feszültséget: engedjük el, hogy lázasan kapaszkodjunk a jelen bizonyosságába, így biztosítva egy meghatározott jövőt.[5] Ezt tanítja Mózes az izráelitáknak, amikor az Úr őt használja arra, hogy több mint négy évszázados egyiptomi szolgaság után újrateremtse Izráel szövetséges létét: „És megsanyargata téged, és megéheztete, azután pedig enned adá a mannát, …hogy tudtodra adja néked, hogy az ember nem csak kenyérrel él, hanem mind azzal él az ember, a mi az Úrnak szájából származik.”[6]
Halljuk, amint Jézus ugyanezt az igazságot visszhangozza az Ő szolgálata kezdetén. Míg Izráel 40 éven át tartó vándorlása a pusztában újjáépítette e nép szövetségtudatát, addig Jézus hosszú böjtje a pusztában az Ő isteni szövetséges kilétének a megkérdőjelezéséhez vezetett: „És mikor negyven nap és negyven éjjel bőjtölt vala, végre megéhezék. És hozzámenvén a kisértő, monda néki: Ha Isten fia vagy, mondd, hogy e kövek változzanak kenyerekké. Ő pedig felelvén, monda: Meg van írva: Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden ígével, a mely Istennek szájából származik.”[7] A szövetség szerinti élet szavai olyan mélyen gyökereznek Jézusban, oly teljességgel éli meg őket, hogy azok természetes válaszként jönnek elő abban a pillanatban, amikor támadás éri az Ő kilétét és szövetséges elköteleződését.
Nem sokkal ezután Jézus megerősíti ezt a tanítást: „Ne aggodalmaskodjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? vagy: Mit igyunk? vagy: Mivel ruhászkodjunk? […] Mert jól tudja a ti mennyei Atyátok, hogy mind ezekre szükségetek van. Hanem keressétek először Istennek országát, és az ő igazságát; és akkor ezek mind megadatnak néktek.”[8]
Ezt szem előtt tartva jobban megértjük Nelson elnök egyik utolsó felhívását: „Most van itt az ideje, hogy a tanítványságunkat tegyük a magunk részéről a legfontosabbá. […] Nincs túl korán és nincs túl késő ahhoz, hogy Jézus Krisztus odaadó tanítványaivá váljatok.”[9] Valóban, mint ahogy Nelson elnök buzdított minket: „A szövetség ösvénye mindenki előtt nyitva áll. Kérve kérünk mindenkit, járjon velünk együtt azon az ösvényen. Nincs más munka, amely oly széleskörűen befogadó lenne.”[10]
Lábjegyzetek
- Russell M. Nelson elnök: Engedni, hogy Isten uralkodjon. 2020 októberi általános konferencia, https://www.churchofjesuschrist.org/study/general-conference/2020/10/46nelson.
- Az Engedni, hogy Isten uralkodjon című beszédében Nelson elnök megjegyzi: „Két héber tudós segítségével megtudtam, hogy az Izráel szó egyik héber jelentése: »engedd, hogy Isten uralkodjon«. Vagyis már maga az Izráel név is olyan személyre utal, aki hajlandó engedni, hogy Isten uralkodjon az életében. Ez a gondolat felpezsdíti a lelkemet!”
- Lásd például 1 Móz. 12:1–4; 13:2–9; 17:6–20; 21:24–31; 24:11–14.
- Lásd 1 Móz. 12:1–3, 7; 13:14–18; 15:1–4; 17:1–22; 18:13–33; 20:17–18; 21:12–13; 22:1–2; 26:2–5, 24; 28:12–15; 31:3, 11–13; 32:24–30; 35:1, 9–13; 39: 2, 21; 46: 2–4; 48:3–
- A szentírásokban rendkívül sok példát találhatunk e dinamizmusra, melyre kiváló példa Jézus beszélgetése azzal a fiatalemberrel, aki az örök életről kérdez a Márk 10-ben (10:17–27), valamint az, amikor az Úr Joseph Smitht bátorítja a Tan és szövetségek 123-ban (123:13–17).
- 5 Mózes 8:3. A zsidó/izráelita nép egyiptomi tartózkodásának az ideje a 2 Mózes 12:40–41-ben szerepel.
- Máté 4:2–4 (kiemelés hozzáadva).
- Máté 6:31–33.
- Russell M. Nelson elnök: Az Úr Jézus Krisztus újra el fog jönni. 2024 októberi általános konferencia, https://www.churchofjesuschrist.org/study/general-conference/2024/10/57nelson.
- Russell M. Nelson elnök: Az örökkévaló szövetség. Liahóna, 2022. október, https://www.churchofjesuschrist.org/study/liahona/2022/10/04-the-everlasting-covenant (kiemelés hozzáadva).