Eltűnődtetek már azon, miért engedjük a meg nem keresztelt kisgyermekeknek, hogy vegyenek az úrvacsorából? Vajon csak azért, hogy elkerüljük a hisztit, amiért nem kaphatnak egy darab kenyeret? Vajon csak azért, hogy könnyebb legyen elvégezni a szertartást? Csak a békesség kedvéért?
Nem hiszem. Úgy vélem, hogy ennek mélyebb okai vannak. Azért gondolom így, mert hiszem, hogy amikor Jézus Krisztus azt mondja, hogy mindenki, akkor azt valóban úgy érti, hogy mindenki. Amikor pedig a sokasághoz beszél, senkit sem rekeszt ki.
Amikor a feltámadt Szabadító bevezette az amerikai földrészen élő népe között az úrvacsorát, kihangsúlyozta, hogy a szertartás különleges jelentőséggel bír a megkereszteltek számára.1 Mindazonáltal arra utasította a tanítványait, hogy „adjanak [úrvacsorát] a sokaságnak”2. A sokaság pedig magában foglalta a „kicsinyeket”3 is.
Amikor a mai papságviselők kiejtik az úrvacsorai imák szavait, arra kérik Mennyei Atyát, hogy áldja meg és szentelje meg a kenyeret és a vizet „mindazok lelke számára”, akik vesznek belőle.4 Mindazok, vagyis mindenki számára. Minden egyes ember számára, aki abból vesz – beleértve minden egyes kisgyermeket.
Ha a kenyérből és vízből való vételkor a gyermekek az ő tiszta lelkük megáldására fogadják ezeket a jelképeket, akkor lennie kell valamilyen módnak arra, hogy valamilyen szinten megértessük velük a szertartás jelentőségét.
Ennek tudatában tekintek vissza azokra az időkre, amikor a gyermekeim kicsik voltak. A feleségemmel elég jó munkát végeztünk abban a tekintetben, hogy csendben maradtak az úrvacsora szertartása alatt. Szerintem érezték, hogy fontos számunkra az úrvacsora. De tehettünk volna még mást is annak érdekében, hogy segítsünk nekik meglátni, hogy az számukra is fontos.
Mit tehettünk volna? Emlékezhettünk volna rá, hogy a kisgyermekek képesek megtartani az úrvacsorai imában tett ígéreteket. Fel tudják fogni a saját kicsi, de erőteljes módjukon, mit jelent „mindenkor emlékezni” Jézusra. Meg tudják fogadni a „parancsolatait betartani” részt. Még azt is meg tudják mutatni, hogy Krisztus „nevét készek magukra venni”5, tudva, hogy hamarosan részük lehet ebben a kiváltságban, amikor megkeresztelik és konfirmálják őket.
De mi a helyzet a szövetségek megújításával? Az egyházi vezetők azt tanították, hogy amikor veszünk az úrvacsorából, megújítjuk az Úrral kötött valamennyi szövetségünket.6 A kisgyermekeknek nincsenek megújítható szövetségeik.
Megint visszagondolok azokra az időkre, amikor a gyermekeim kicsik voltak. Abban nem segíthettünk volna nekik, hogy visszatekintsenek a szövetségeikre, de segíthettünk volna nekik előretekinteni. Elképzelem, ahogy a sabbat reggelén ezt mondom a kisfiamnak vagy kislányomnak:
„Amikor nyolcéves leszel, meg fognak keresztelni, és elnyered a Szentlélek ajándékát. Szövetséget fogsz kötni. A szövetség, melyet majd megkötsz, olyan lesz, mint azok az ígéretek, melyeket most teszel az úrvacsoravételkor.
Amikor ma veszek az úrvacsorából, megújítom a keresztelési szövetségemet, mintha újból megtenném azokat az ígéreteket. Te is ott leszel velem, de te nem újítod meg a szövetségedet, mert még nem kötötted meg. Ehelyett a szövetség megkötését gyakorolhatod. Minden alkalommal, amikor veszel az úrvacsorából, felkészülhetsz, hogy megkereszteljenek és konfirmáljanak. Így amikor betöltöd a nyolcat, már felkészült leszel.”
Ha esetleg szokatlannak tűnik a gyakorlás szó használata ebben az összefüggésben, gondoljátok át a következőket: Egy édesapa, áhítatos környezetben, segíthet a gyermekének felkészülni a keresztelés szertartására, ha megmutatja neki, hogyan fognak együtt állni a medencében, illetve ha elmondja neki a keresztelési ima szavait. Ott és akkor nem végzi el magát a szertartást. Bizonyos értelemben segít a gyermekének gyakorolni, aki így már nem fog amiatt aggódni, hogy mi vár rá a keresztelőmedencében. Úgy hiszem, hogy az anyák és apák a keresztelési szövetség megkötését és megtartását is segíthetnek gyermekeiknek gyakorolni. Minden egyes úrvacsorai gyűlés szent gyakorlási alkalom lehet a kisgyermekek számára, amikor a Szabadító engesztelésének a jelképeiből vesznek.
Így hát visszatérek az eredeti kérdésemhez. Miért engedjük a meg nem keresztelt gyermekeknek, hogy vegyenek az úrvacsorából? Csak a békesség kedvéért? Természetesen nem. Azért segítünk a kicsinyeinknek venni az úrvacsorából, hogy emlékezhessenek a Szabadítójukra és megtarthassák az Ő békességét – olyan békességet, melyhez nem hasonlít semmi, amit a világ adhat.7 Segítünk nekik felkészülni arra, hogy egyre nagyobb és nagyobb bőségben nyerhessék el ezt a békességet a jövőben, amikor majd szövetségeket kötnek Ővele, és megtartják azokat.
Lábjegyzetek
1. Lásd 3 Nefi 18:5, 11.
2. 3 Nefi 18:4; kiemelés hozzáadva.
3. Lásd 3 Nefi 17:21–25; 18:1–4.
4. Tan és szövetségek 20:77, 79; kiemelés hozzáadva.
5. Tan és szövetségek 20:77.
6. Lásd L. Tom Perry: „Míg vesszük az úrvacsorát”. Liahóna, 2006. máj. 39.
7. Lásd János 14:27.