Készen állni a templomra

Az év leghosszabb napja a végéhez közeledett; a nap már épp alábukni készült a láthatáron, amikor a Budapest Magyarország Cövek Pest Egyházközségének fiatal női kibontották a Fiatal Nők táboruk zászlaját az Erzsébet kilátó tetején, a város legmagasabb pontján, és elénekelték a Fenn a magas hegyen című himnuszt a gyönyörű tájnak és a néhány arra járó turistának. 

Erzsébet kilátó

Rövidke táboruk mottója így hangzott: „Álljunk készen a templomra!” A mottó felkerült a lobogójukra is egy bámulatos templommal együtt, amelyet Balatoni Anna, az Udvarhölgy osztály egyik tagja festett.  Nelson elnöknek az áprilisi általános konferencia végén tett bejelentése után az eljövendő templomra való felkészülés került táboruk középpontjába. A lányok elé azt a kihívást állították, hogy kutassák fel egy olyan ősük nevét, akiért a templom elkészültével el tudják majd végezni a templomi munkát.  Korábban többször is végeztek már indexelést, de sokuknak ez volt az első alkalom, hogy a Family Search programot egy saját ősük felkutatására használták.  

„Először azt gondoltam, hogy nagyon nehéz és időigényes lesz neveket találnom a családfámban, mivel nagyon sok rokonom már sok éve végez családkutatást. A Family Search használatával azonban rövid idő alatt négy nevet is találtam, és felfedeztem, milyen rokoni szálak kötnek össze minket.”  Mary Christensen, Udvarhölgy osztály

A kirándulás után a fiatal nők arról beszélgettek, hogy miként építhetik fel a templomot lelkileg a saját életükben a következő „téglákból”: bűnbánat, evangélium-központú családi hagyományok, az érvényes templomi ajánlásra való érdemesség és annak birtoklása, valamint a családtörténeti munkában való részvétel, hogy segítsenek az őseiknek a templom áldásai elnyerésében. Az est további részében a lányok tábortűzön sült virsliből hotdogot, illetve mályvacukorból, kekszből és csokoládéból egy amerikai édességet készítettek és különböző játékokat játszottak, mielőtt nyugovóra tértek volna a csillagfényes égbolt alatt.

„Különleges élmény volt számomra ez a túra. A kilátóból beláthattuk egész Budapestet, ahol hamarosan új templom épül majd. A torony tetejére egy zászlót tűztünk ki – amikor eszembe jut ez az élmény, arra gondolok, a templom is ilyesmi lesz majd. Valami, amihez odasereglenek az emberek és ami tanúságként állhat majd. Hálás vagyok, hogy az Úr Háza nálunk is felépülhet.” Izsó Emese, Babérkoszorú osztály 

Kilátás

Csakúgy, ahogy a hamarosan felépülő templom jelzőfényként és zászlóként szolgál majd Magyarország népe és a környező országok lakosai számára, a Pest Egyházközség fiatal női is példaként szolgálnak mindazok előtt, akik ismerik őket, miközben továbbra is készen állnak a templomra.