Sokszor és mindig nagy örömmel olvastam a Mormon könyve azon részeit, amelyek Alma történetét mesélik el a Mormon vizénél. Alma gyönyörűen kéri a Mormon vizénél összegyűlteket, hogy keresztelkedjenek meg.(1) Az egyik versben ez áll: „…és most, mivel szeretnétek Isten nyájába jönni és az ő népének neveztetni, és hajlandóak vagytok egymás terheit viselni, hogy könnyűek lehessenek…”(2) Számomra ez mindig is azt jelentette, hogy mi, Jézus Krisztus egyházának a tagjai segítünk könnyíteni mások terhein. Móziás könyve későbbi részében arról olvasunk, hogy Alma népe a lámániták rabságába kerül, és az amuloniták súlyosan sanyargatják őket – olyannyira, hogy az Úrhoz könyörögnek segítségért.(3) Az Úr pedig megválaszolja az imáikat és könnyűvé teszi a terheiket.(4)
Számomra ez az Alma népéről szóló történet egyik különösen figyelemre méltó része. Máté evangéliumában ez áll: „Jőjjetek én hozzám mindnyájan, a kik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket. Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelid és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek.”(5)
Elméletben mindig tudtam, hogy az Úr könnyíthet a népe terhein, és a gyakorlatban is láttam, amint az egyház tagjai segítették és támogatták egymást.
Ám amikor öt éven át tartó betegség után a feleségem két éve rákban elhunyt, életem addigi legsötétebb napjait és legfájdalmasabb óráit éltem át. Azokban az órákban és napokban a családom és az egyház tagjai mellettem álltak és támaszt nyújtottak nekem. Hálás vagyok mindannyiuknak. Hogy elkerüljem az otthoni egyedüllétet, csaknem minden szabad percemet egyházi szolgálatra fordítottam. Ez egy ideig jól működött, egészen egy vasárnap estig, amikor hazatértem egy cövekkonferenciáról, amelyen én elnököltem.
Azon az estén erőt vett rajtam a gyász szeretett feleségem elvesztése miatt, akivel hosszú éveken át voltunk házasok. Emellett gyötört a jövőtől való félelem, az egyedüllét gondolata, valamint a mély szomorúság és a depresszió. 48 órán keresztül nem tudtam sem dolgozni, sem enni; nem hagytam el a házat, és képtelen voltam bármire. Amikor mindez már elviselhetetlenné vált, eszembe jutottak Pál szavai, miszerint „hű az Isten, a ki nem hágy titeket feljebb kísértetni, mint elszenvedhetitek”(6), valamint a Máté evangéliumában található szentírásrész is visszatért a gondolataimba.(5) Kétségbeesésemben úgy éreztem, eljutottam arra a pontra, ahol segítségre van szükségem. Így hát letérdeltem, és imában könyörögtem azért, hogy a terheim könnyűvé váljanak. Majd egy második imát is elmondtam, melyben azért esedeztem, hogy Jézus Krisztus engesztelése által a terhem levétessék rólam, és képes legyek továbbhaladni az életem útján. A második ima után hatalmas békességet éreztem. Az engem körülvevő sötétség, bánat és fájdalom szertefoszlott. A sötétség helyett világosság ragyogta be a környezetemet, a terheim pedig lehullottak a vállamról. Röviddel ezután újra el tudtam látni a mindennapi kötelességeimet és feladataimat, és mindezt hálával telt szívvel tettem. Miután egész életem során láttam, miként tisztítja meg Jézus Krisztus engesztelése az embereket a bűntől, és hogyan gyógyítja őket, végre magam is megtapasztalhattam, hogy ígérete, miszerint könnyűvé teszi terheinket, szintén a Szabadító engesztelő hatalmának az egyik megnyilvánulása. Ő nem csupán a világ bűneiért szenvedett, hanem a mi terheinket, a mi fájdalmainkat és a mi szenvedésünket is viselte.(7)
Bizonyságomat teszem tehát arról, hogy Urunk engesztelésének a hatalma valóságos, továbbá képes meggyógyítani minket, a terheinktől megszabadítani bennünket, és békességet hozni mindegyikünknek. „Ha magányos vagy, tudd, hogy vigaszra lelhetsz. Ha elcsüggedtél, tudd, hogy reményre lelhetsz. Ha lélekben szegény vagy, tudd, hogy megerősödhetsz. Ha úgy érzed, megtörtél, tudd, hogy van, aki képes helyreállítani téged.”(7)
1. Lásd Móziás 18:8–14.
2. Móziás 8:8.
3. Lásd Móziás 24:12–13.
4. Lásd Móziás 24:14.
5. Máté 11:28–29.
6. 1 Korinthusbeliek 10:13.
7. Vö. Jeffrey R. Holland: A javításra szoruló dolgok. Liahóna, 2006. máj.