Az idei év nyarán elkészült, és boldogan, hálás szívvel birtokba vettük gyönyörű, új, saját gyülekezeti házunkat. Az épület látványa már kívülről is lenyűgöző. Amikor először beléptem az épületbe, és megálltam a kápolna ajtajában, csak sírtam – lelkem csordultig megtelt ismét hálával Mennyei Atyám és az Úr Jézus Krisztus iránt.
Egy új épület, szent templom vagy gyülekezeti ház birtokba vételekor nyílt napot szokás tartani, de nemcsak ezért kezdtük el mi is a szervezést. Egy ilyen nap ugyanis nagyszerű alkalmat kínál arra, hogy bemutassuk egyházunkat azoknak, akik még nem ismernek bennünket; megerősítheti a tevékeny egyháztagokat és a kevésbé tevékenyeket.
Nagy szeretettel és lendülettel kezdtem el én is dolgozni a program szervezésén. A gyülekezeti elnökünk megbízott, hogy én legyek a nyílt nap koordinátora. Ennél fogva a meghívandó emberek mellett fontos szerepet kapott a kevésbé tevékeny, régebben látott testvérek listája is. A 17 éves egyháztagságom alatt már több segédszervezet vezetőjeként is szolgálhattam, és most is, mint a Segítőegyleti elnökének, hozzáférésem volt a gyülekezetünk tagjainak névsorához.
Már régóta – évek óta –, egy kevésbé tevékeny nőtestvér nevét olvasva mindig megálltam és meleg érzés töltött el. Most újra tanulmányozva a névsort felfedeztem, hogy a 23 éves veszprémi gyülekezetükben ez a nőtestvér volt az, aki először megkeresztelkedett. Mint kiderült, már nagyon régen elköltözött Veszprémből, de hogy hová, azt senki nem tudta pontosan. Csak annyit tudtak, hogy talán a tőlünk kb. 150 km-re levő fővárosunk melletti kisvárosban lakik. Mindenáron meg akartam őt találni, bár még soha nem találkoztunk, de láthatatlan erők munkálkodtak a szívemben.
Aztán, körülbelül egy hónapja az egyik nőtestvér, aki mint kiderült másodikként lett megkeresztelve itt Veszprémben, kezembe adott egy kissé gyűrött, régóta őrizgetett névjegykártyát a keresett nőtestvér telefonszámával. El tudjátok képzelni hogy menynire megörültem?! Izgultam: remélem jó a szám. Hívtam, és a vonal másik végén egy kedves, kellemes hang – érezhetően meglepődve –fogadta a bemutatkozásomat. Azután pár perc múlva azt éreztem, hogy a nőtestvér, Judit körül kisüt a nap, és szinte hallottam, hogy hevesebben ver a szíve. Megígérte, nagy valószínűséggel eljön a nyílt napunkra.
Elérkezett a nap amit nagyon vártunk. Minden testvérünk a gyülekezetben egyként tette a tőle telhető legtöbbet, legjobbat, hogy jól sikerüljön minden.
A program kezdete előtt pár órával már lázasan tettük a dolgunkat. Éppen a konyhából jöttem ki, és a folyosón a keresztelőmedence előtt megláttam egy kedves, törékeny, fáradt tekintetű, arcán a megpróbált élet ráncait viselő hölgyet. Megtorpantam kissé távolabb tőle. Egymásra néztünk. Azt kérdezte: „Megismersz?” A válaszomat a Lélek súgta, habozás nélkül mondtam: „Te vagy a Hadnagy Judit!” Szorosan átölelve egymást, percekig csak sírtunk.
Körbe vittem nagy boldogan Juditot, bemutattam, akinek csak tudtam. Aztán csak jöttek és jöttek az emberek, nagyon sokan. Több széket már nem lehetett betenni a kápolnába a programunk nyitó ünnepségére, volt aki a folyósón állt. Gyönyörű volt, nagyszerűen sikerült a nyílt napunk!
A rendezvényünk vége felé, amikor már csak kevesen voltunk, ismét találkoztam Judittal. Alig lehetett ráismerni. Fény sugárzott a szeméből, ragyogott az arca, egy szem barázda sem volt rajta – szinte megfiatalodott. Az egész lényéből boldogság áradt. Mit mond az Úr? „Gyertek hozzám, kik megfáradtatok és megterheltettetek és én megnyugosztlak titeket…”
Láthattam már Istenünk csodatevő hatalmának megnyilvánulásait a saját életemben, a családomban, ami most is zajlik a lányom életében: az Úr, meghallgatva imáinkat, meggyógyította és vezeti továbbra is a gyógyulás útján, amiért csordultig van hálával a szívem. Láthattam sok ember életében, hogy az evangélium miképpen emeli fel őket. Láthattam sok mindent, de Judit változása megint meghatott. Nem is jó szó az, hogy változás, mert egészen biztos, hogy csak életének viharai zárták be kissé lelkének ablakait, akaratlanul, de most mint egy kalitkájából kiszabadult madár, lelke boldogsága felszabadította, beragyogta az egész lényét és a körülötte levőket. Újra hazaérkezett, mert az Úr így akarta.
Másnap, a vasárnapi istentiszteletünkön, Judit a bizonyságát tette, ami meghatóan gyönyörű volt. Nagyon nehezen ment el Judit, de tudom, most már újra itthon van, örökre, Jézus Krisztus Egyházában.
Boldog vagyok, és azt hiszem nemcsak én. Nem tudok eléggé hálás lenni a sok áldásért az életemben, a sok jóért, amit kapok. Végtelenül hálás a szívem, amiért tudhatom, hogy a Mennyei Atya szeretett lánya vagyok. Fontos ez a tudás nekem, hisz az életem teljesebb, boldogabb általa. Biztonsággal, reménnyel és hálával tölti el a szívemet Jézus Krisztus végtelen áldozata. Köszönöm! Hálás vagyok, hogy tagja lehetek az Ő egyházának, és járhatok az Ő útján.
Jézus Krisztus szent nevében, ámen.