30 éve szentelték fel hazánkat az evangélium hirdetésére

Különleges húsvétvasárnap volt 1987 április 19-én, Magyarországon. Ez a nap, Jézus Krisztus engesztelő áldozatának és feltámadásának napja volt kijelölve arra, hogy Russell M. Nelson elder a Gellért-hegyen elmondja azt a különleges imát, amellyel hazánkat megnyitották a misszionáriusi munka számára.

Spencer J. Condie elder visszaemlékezése szerint, amikor Nelson elderrel és néhány misszionáriussal este felmentek a hegyre, ott akkor még nagyon sok család piknikezett, és igen zajosak voltak.  Azonban valami oknál fogva este hét óra körül, egyszerre csak minden elcsendesedett körülöttük, és egyedül találták magukat. „A sok száz ember egyszerűen csak elment. A felhők lángvörösek voltak, mint amilyenek a Nagy-sóstóra néznek le, mivel a levegőben épp a megfelelő mértékű por volt ehhez a pompás, vörös naplementéhez.”

Így tehát minden körülmény adott volt ahhoz, hogy Russell M. Nelson elder elmondja Magyarország felszentelő imáját, ami után egy csodálatos munka kezdődhetett meg ezen a földön. Harminc év távlatából azt is tudjuk, hogy az áldások beteljesedtek, amelyeket akkor, húsvétvasárnap este a Gellért-hegyen állva mondtak el. „…Apostoli áldást hívok segítségül, hogy ez egy új korszak hajnala lehessen, hogy az itt lévő szenteket megvilágosítsa az evangélium fénye, és jóságot sugározzanak családjaik, szomszédjaik és barátaik között. …”

Az évek alatt sorra épültek a gyülekezeti házak, és ma már 22 városban gyűlnek össze minden egyes vasárnap a szentek, hogy részt vegyenek az egyházi gyűléseken. Alig néhány évvel a felszentelést követően, már nem csak Magyarországra érkeztek a misszionáriusok, hanem fiatal magyar egyháztagokat hívott és hív el a mai napig a próféta, hogy szolgáljanak teljes idejű missziót. 2017 áprilisában összesen 11 fiatal teljesíti 7 országban az egyház megbízásából önkéntes szolgálatot, amellyel megszámlálhatatlan áldást hoznak számos ember életébe.

Azonban a teljes idejű missziót szolgálók mellett, minden egyes egyháztagnak is lehetősége van arra, hogy megossza másokkal azt az örömhírt, amit ő már megismert. „Kik azok a mások, akiket Krisztushoz hívhatunk?” – teszi fel a kérdést Szabadkai elnök, Magyarország Misszióelnöke. Majd így válaszol: „A családunk tagjai, barátaink, szomszédjaink, munka vagy iskolatársaink, kedves ismerőseink, bárki, aki kész odafigyelni ránk. Emlékszem, amikor megkeresztelkedtem milyen nagy lelkesedéssel beszéltem mindenkinek az új világképemről, és nem értettem, miért nem döntenek ők is azonnal úgy, hogy Krisztus követőivé válnak…… Másokat sokféleképpen hívhatunk Krisztushoz. Míg életünk hitelesen tükrözi elkötelezettségünket, vagy ha éppen most tapasztaljuk meg a bűnbánat és szabadulás örömét, lehetőségünk van megosztani evangéliumi témájú üzeneteket a közösségi oldalakon, egyházi kiadványokat vagy zenét ajándékozhatunk, családi estre vagy gyülekezeti rendezvényekre hívhatjuk meg a barátainkat.”

Southwick Christopher, Budapest Magyarország Cövek elnöke hazánk felszentelésének 30 éves jubileuma alkalmából elmondott bizonyságában kihangsúlyozta: „Nincs okunk félni, van okunk hinni. Törekedjünk előre hittel, minden lépésünkben. Legyen bátorságunk a jót választani. Lássuk magunkat a Szent Templomban. Drága prófétánk, Monson elnök mondta: „- A jövőtök olyan fényes, mint a hitetek.”

Amíg Jézus Krisztus Egyháza tovább növekszik, betöltve Magyarországot, egyre nagyobb várakozásokkal tekintek azokra a csodálatos áldásokra, amelyeket Mennyei Atyánk tartogat az ő gyermekei számára.”

Az egyház magyarországi vezetői